Egy évszázadokkal ezelőtt létesült, négy kilométer hosszú építmény került szárazra az ország legnagyobb édesvizű tavának apadása következtében.
Egy évszázadokkal ezelőtt létesült, négy kilométer hosszú építmény került szárazra az ország legnagyobb édesvizű tavának apadása következtében.
Nem vesz részt a Vígszínház igazgatói pályázatának második fordulójában a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, aki a hírt egy közleményben tudatta pénteken.
Szombat hajnalban a Petőfi-híd alól eltűnik Budapest egyik legfontosabb koncerthelyszíne, mely idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. -írja a hvg.
A független filmek forgalmazásában világelső Sony Picture Classics vásárolta meg és mutatja be Észak-Amerikában Szász János Kristály Glóbusszal díjazott filmjét.
A világ legnagyobb pénzérméje látható január végén, öt napon át a bécsi Művészettörténeti Múzeumban.
Saját szüleivel állt kamerák elé Benedict Cumberbatch, a Sherlock című népszerű brit krimisorozat főszereplője a széria harmadik évadának első részében.
A második világháborús amerikai vadászpilótát, aki Párizsban az Eiffel-torony íve alatt átrepülve is üldözte a német repülőket, 92 éves korában érte a halál.
Hallott már valaki ennél nagyobb baromságot? Mert én ritkán. Már hogy lenne nehéz elkezdeni valamit? Az a világon az egyik legkönnyebb dolog.
Ezzel a címmel adnak emlékkoncertet Cseh Tamás pályatársai az énekes, dalszerző születésének évfordulóján, január 22-én, a Kolibri Színházban.
Többórás műtétre kellett befeküdnie a színésznek, aki elmondta: sokat kondizik, sportol, aminek következtében bal csuklója teljesen tönkrement.
Az ügyvédi titoktartás megsértése miatt kapott büntetést Christopher Gossage, aki tavaly nyáron kiszivárogtatta a világhírű írónő álnevét.
Csúszik az énekes karmesteri bemutatkozása a valenciai operaházban, mivel a kikötőváros ultramodern épületét be kellett zárni a karácsonyi viharok okozta károk miatt.