Meglepetésre a The Purge című thrillerre ült be a legtöbb észak-amerikai néző a mozikba a hétvégén: a debütáló filmre 36,4 millió dollárért (több mint 8 milliárd forintért) váltottak jegyet.
Meglepetésre a The Purge című thrillerre ült be a legtöbb észak-amerikai néző a mozikba a hétvégén: a debütáló filmre 36,4 millió dollárért (több mint 8 milliárd forintért) váltottak jegyet.
Ötvenkilenc éves korában érte a halál a skót írót, számos népszerű regény, köztük A darázsgyár szerzőjét. Hosszan tartó, súlyos betegségben szenvedett.
Megnyitották a turisták előtt az olasz Padovához közeli Cittadella legnagyobb látványosságát, mely húsz évig tartó restaurálás után ismét várja látogatóit.
Gazdag naplót hagytak hátra, több mint 1200 esztendő nagy vulkánkitöréseit jegyezték fel különböző kolostorokban. Az első bejegyzések 431-ből származnak és 1649-ig tudósítanak.
A Radnóti Miklós Színház Szabó Magda népszerű meséjével indul jótékonysági turnéra a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiba június 11-től 18-ig.
Egyértelmű összefüggés figyelhető meg a bőr pigmentáció és a földrajzi szélesség között- állapították meg portugál kutatók.
Korábban egy másik festőnek tulajdonított képet azonosítottak a 16. századi itáliai mester munkájaként a londoni Victoria és Albert Múzeumban - számolt be a felfedezésről a BBC hírportálja.
A színész másodszor is kéz- és lábnyomait hagyta a hollywoodi Grauman's Chinese Theatre-nél. Erre azért volt szükség, mert az évek során eltűnt a Chan nyomait őrző cementlap.
A külföldi filmek mezőnyében három európai filmiskola diákja nyerte el idén az Amerikai Filmakadémia elismerését.
Nemcsak az fontos, hogy milyen lesz az új Nemzeti, hanem az is, hogy mi marad a beregszászi színházból. Az „új nemzetis" Rácz Józseffel beszélgettünk.
A magyar Attraction látványszínház nyerte meg a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutatót: az első hely egyben belépőt jelent a királyi család ünnepségére, a Királyi Varietére is.
91 éves korában, alvás közben érte a halál a gyönyörű hollywoodi filmsztárt és úszónőt, aki nem csak sportolóként, de színésznőként is egész Amerikát lenyűgözte.