1960 március 16-án, 53 évvel ezelőtt született az egyik legnagyobb, legszerethetőbb, legtehetségesebb színészünk, aki mint oly sokan mások, túl fiatalon halt meg: Kaszás Attila.
1960 március 16-án, 53 évvel ezelőtt született az egyik legnagyobb, legszerethetőbb, legtehetségesebb színészünk, aki mint oly sokan mások, túl fiatalon halt meg: Kaszás Attila.
1893. március 16-án halt meg a távközlés magyar úttörője, akinek a nevéhez fűződik a világ első vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatása.
Színpadi baleset miatt félbe kellett szakítani pénteken este a Kolozsvári Állami Magyar Színház Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadását.
Beszédes sorozat látott napvilágot a legendás festőnőről, Frida Kahlo-ról, aki munkásságával, közéleti szerepvállalásával meghatározó alakjává vált volt a 20. századi Mexikónak.
Magyarországon két helyszínen lép fel Bombaj Dzsjashri indiai énekesnő, akinek hangját a magyar közönség a négy Oscar-díjjal jutalmazott Pi élete című filmből ismerheti.
A legendás színészt, az ABC Batman sorozatának hírhedt gonosz figuráját hosszan tartó, súlyos betegség után, 84 éves korában érte a halál.
A budapesti Toldi és Kino mozikban rendezi meg ötödik alkalommal az idén 10 éves ELTE TáTK nemzetközi dokumentumfilm fesztiválját. A beválogatott 40 film között 11 magyar alkotás látható.
Izgalmas fotósorozat látott napvilágot az interneten: a fiatal művész a NASA egyik csillagvizsgálójából készített lélegzetelállító képeket a minket körülvevő világról.
Egy angliai ház padlásán megtalálták és azonosították az elsüllyedt óceánjáró karmesterének rózsafa hegedűjét - közölte pénteken egy brit aukciósház.
Súlyos az állapota Lil Wayne-nek, az amerikai rapénekesnek, aki tavaly, Elvis Presley rekordját megdöntve, a legtöbb számmal a Billboard százas toplistájára feljutó férfi előadó lett.
2013. március 22-én a KREA Kortárs Művészeti Iskola szélesre tárja kapuit az érdeklődők előtt, és az elmúlt félévben készült legjobb vizsgamunkák is kiállításra kerülnek.
Nem fél visszatérni munkahelyére a moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatója, aki talán sosem nyeri vissza látását a jobb szemére.