Nem újdonság, hogy a keresőóriás intenzív érdeklődést mutat minden adatunk iránt. Váratlan fejlemény, hogy már fizet is érte, ha jelentéseket küldünk neki.
Nem újdonság, hogy a keresőóriás intenzív érdeklődést mutat minden adatunk iránt. Váratlan fejlemény, hogy már fizet is érte, ha jelentéseket küldünk neki.
A virtuóz zongoradaraboknak nincs híján a világ komolyzenei palettája, és ebben nagy szerepe volt mondjuk magának Liszt Ferencnek is.
Göncz Árpád, vagy – ahogy szerényen mindenkit megkért, hogy szólítsák – Árpi bácsi, a '90-es évek Magyarországának egyik legjelentősebb alakja. Számunkra ő olyasmi, mint a világ számára II. János Pál pápa volt, akiről elképzelni sem lehetett, hogy nem az idők végezetéig tölti majd be hivatalát. Politikai pályafutása ugyan véget ért, azért sosem lehetünk elég hálásak neki, amit írói és fordítói munkásságával a magyar irodalomnak és kultúrának adott.
A hiánypótló nyelvoktató csatorna formabontó, kommunikatív nyelvtanulási módszerrel segíti a nyelvtanulókat és a tudásuk szinten tartására törekedőket. Az English Club TV 2008-as indulása óta, jelenleg 25 országban érhető el, amely több mint 3 millió előfizetőt jelent. A csatorna Európában többek közt Spanyolországban, Portugáliában, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Ukrajnában, Oroszországban, Szlovákiában és Csehországban található meg.
Egy olvasó nemrég érdekes kérdéssel keresett meg: „Egy barátommal élcelődtem, hogy Amerikában azért vannak az utcáknak sorszámai (például 60th Street), mert Lincoln, Kennedy és Michael Jackson után elfogytak a hírességek. Ha van egy kis időd, nézz utána ennek a hagyománynak!”
Csatlakozott Peter Jackson A hobbit – Váratlan utazás című háromdimenziós fantáziafilmjének szereplőgárdájához Billy Connolly skót színész.
Az emberi test modellezésének egyedi formáját képviselik Lisa Nilsson alkotásai. Az amerikai művésznő ugyanis a szépséget nem a külsőségek, felszíni formák ábrázolásában ragadja meg, hanem az emberi test bonyolultabb, szövevényesebb rendszerét mutatja be.
Egy postakocsi rakományának történetét meséli el Fehér Béla új regénye, a „történelmi road movie-ként" jellemzett mágikus realista Kossuthkifli.
Kedden, február 9-én délelőtt az RMDSZ Főtitkárságának kolozsvári székházában, a 2012-es Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idei szervezési munkálatainak kezdő mozzanataként sor került az kolozsvári magyar könyvkiadókkal való munkamegbeszélésre, melynek célja a tavalyi tapasztalatok összegzése, valamint az idei rendezvény közös kialakítása.
A milánói Scala operaház balettiskolája cáfolta egy elbocsátott balerina vádjait, miszerint a növendékek krónikus táplálkozási problémákkal küzdenek.
Ma indul, február 19-ig tart a Berlinale, a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja. Két magyar induló is van.
Van, aki a popzene megbecsülésének visszaállítását, más karrierje fontos állomását, illetve az európai országok összefogásának lehetőségét látja az Eurovíziós Dalfesztiválban - a szombati magyar döntő előtt, amelyet az m1 és a Duna World élőben ad, az MTI megszólaltatott néhány esélyes előadót.