A színésznőt komolyan megrázta előző kapcsolatának kudarca, főként a szakítás. Ám azóta újra rátalált a szerelem, s ő gyönyörűbb, mint valaha.
A színésznőt komolyan megrázta előző kapcsolatának kudarca, főként a szakítás. Ám azóta újra rátalált a szerelem, s ő gyönyörűbb, mint valaha.
Csűrik, csavarják, elektronikával vegyítik, s kifordítják – ezt „művelik” a népzenével a Balkán Fanatik névre hallgató magyarországi együttes tagjai, akik produkciójukat nem először mutatják be a marosvásárhelyieknek. Október 17-ei koncertjükre azonban már az új lemezük anyagát is elhozták.
1972-ben nagy siker volt, és most ismét hasonlóban reménykedik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, így pénteken csaknem negyven év után ismét műsorra tűzték Móricz örökzöldjét, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színdarabot. Az akkori szereposztás tagjai ezúttal a közönség soraiból dísz meghívottként figyelhetik az előadást, kivéve Kárp Györgyöt: ő akkor is, és most is szerepet kapott.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház miniturnéra indul október 23. és 26. között. Két népszerű előadását, Borbély B. Emília mady-baby című egyéni műsorát és a Zián & Kopik című gyerekelőadást Kolozsváron és Marosvásárhelyen láthatják a nézők.
Van, aki csúnya szemmel néz rájuk, mert "hozzányúlnak" a népdalhoz, mások azonban elismerik, hogy a Csík Zenekar olyan népszerűségnek örvend, amilyennek folkzenekar eddig még nem igazán. Ezt bebizonyították a marosvásárhelyi koncerten, de szerte Erdélyben is fogják majd, a Csík Zenekar ugyanis eddigi leghosszabb erdélyi turnéjára érkezett.
A Táncművészet című lap főszerkesztőjét, az operaházi Táncpaletta gálák rendezőjét szerdán este érte a halál.
2011 szeptemberében a magyar lakosság fele ült kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel - derült ki többek között a Magyar Kerékpárosklub által végzett, kerékpárhasználatot vizsgáló reprezentatív felmérésből.
Baromfiudvar, galambdúc, fűszerkert és szőlőültetvény is nyitva fog állni a látogatók előtt Keszthelyen, a Georgikon Majormúzeumban, ahol több mint 192 millió forintos támogatással élménygazdaságot és látványtárat alakítanak ki.
Magyarországon forgatják Bruce Willis főszereplésével a Die Hard filmsorozat 5. részét, és a The Gray Man című Brad Pitt-mozi is itt készül.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az önkormányzati, Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a regionális rendszerek, Kerekes Eszter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója az egyetemi kategóriában kapta meg az idei Arany Hangya-díjat.
Hatvanhat magyar és közép-európai galéria, art projekt, intézmény és kiadó vesz részt önálló standdal a jövő heti Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásáron. A díjmentesen látogatható rendezvényhez mintegy ötven kísérőprogram is kapcsolódik, és számos neves külföldi szakember, művész – többek között az orosz Oleg Kulik – jelezte részvételét.
Heather Mills alkalmanként 3000 fontért festetett és vágatott, a figaró most ezt követeli rajta.