Osvaldo Guidi mindössze 47 éves volt.
2011. november 7-13-ig a 200 éve született nagy magyar zeneszerzőre, Liszt Ferencre emlékszik az Óbudai Kulturális Központ. A hét teljes bevételét jótékony célra ajánlják fel.
Steven Seagal úgy látszik, nem kap mostanában neki való szerepet, ezért egy számára új munkakörben próbálja ki magát.
Hazánkban 1947. október 19-én indult el a totó mely ma ünnepli 64. születésnapját.
Már 10 éves Magyarország egyik legnépszerűbb figurájának gondozója, aki születésnapja alkalmából egy napra beköltözött a Petőfi Irodalmi Múzeumba. A Pozsonyi Pagony kiadásában jelentek meg többek között Bogyó és Babóca kicsiknek szóló történetei, de itt olvasható a mindenki számára ismerős egér, Rumini lehengerlően kalandos sorozata, valamint Csoda és Kósza mulatságos kalandjai is.
Bár nálunk még csak ősz, 240 km-el arrébb már hó és jég fogadja a látogatókat.
Megnyitották azt a Magyar Rádióban található bunkert, mely eredetileg atomtámadás ellen épült 1952-ben, 1957-től egészen 1991-ig innen hallgatták le a rádió munkatársait.
Az internet legnagyobb filmes adatbázisát egymillió dollárra perli a megsértett színésznő.
Továbbra is a Német Kalózpárt a belpolitika "sztárja" Németországban: egy szerdai felmérés szerint az internet tejes szabadságáért küzdő kis párt országos népszerűsége fokozatosan növekszik, és immár elérte a tíz százalékot.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Márton Árpád csíkszeredai festőművész kiállítása tekinthető meg.
13. alkalommal szervezték meg október 7-9 között Szilágycsehben a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált, amelyre összesen 28 általános iskolás és középiskolás diákokból álló csapat jelentkezett, ami nem kevesebb mint 356 ifjú csepűrágót jelent.