Rekordszámú, több mint 108 ezer nevezett felvételből válogatott idén a World Press Photo (WPP) nemzetközi fotópályázat zsűrije.
Rekordszámú, több mint 108 ezer nevezett felvételből válogatott idén a World Press Photo (WPP) nemzetközi fotópályázat zsűrije.
Megszületése után mintegy 128 évvel később veheti először kézbe a nagyközönség Sir Arthur Conan Doyle első regényét, amely annak idején elkeveredett a brit postán, és soha nem érkezett meg az ifjú író által kiszemelt kiadóhoz.
Egy, a hétvégén nyilvánosságra hozott kutatás kimutatta, hogy a brit sebészek 90 százaléka hallgat zenét az általuk végzett operáció alatt.
Az alabamai fogoly azt állítja, hogy a börtönőrök megakadályozták a Pulitzer-díjas könyv olvasásában, amely az amerikai rasszok történetével foglalkozik, ezzel megsértve az alapvető emberi jogait.
Jóllehet, egyelőre az ötszázat sem éri el a dániai utakon közlekedő elektromos autók száma, egyértelműen pozitív jelek tapasztalhatók az infrastruktúra kiépítési folyamatában: a jelenleginél jóval több ilyen jármű kiszolgálására is készen állnak.
Több mint egymillió fontba kerül a legdrágább példánya annak az északnyugat-kínai Kasgár városában és környékén tenyésztett birkafajtának, amely a kínai multimilliomosok legújabb házi kedvencévé lett.
Egy korszak szexszimbóluma volt. A nő, az Édes élet megtestesítője. A férfiak álma, akit nem plasztikáztak.
A világ egyik része a civilizáció nehézségeivel küzd, a másik meg túlélésre játszik. Ezt próbálja elénk tárni Denis Villeneuve Wajdi Mouawad színdarabja alapján készült filmje. Sikerrel.
Két rendőr letartóztatott egy fiatalt kábítószer birtoklás miatt, majd megették a fiú által készített füves sütit.
Ötven esztendeje, 1961. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a Várkert Bazárban a Budai Ifjúsági Park. A fiatalok szórakozásának színtere volt ez a hely, amely hamarosan kultikus találkozóhely és a magyar rockzene bölcsője lett.
Helyben fogyasztható kulturális élményeket árulnak egy budapesti üzletben az idei PLACCC Fesztiválon.
Szerdán elaltatták Heidit, Németország egyik leghíresebb oposszumát.