A világ leghosszabb és legnagyobb, mintegy 39 ezer műanyag flakonokból álló kamionját készítették el Nagycserkeszen; a rekordkísérletben részt vevő száz helyi fiatal egy teljes napon keresztül építette a gigantikus palackjárművet.
A világ leghosszabb és legnagyobb, mintegy 39 ezer műanyag flakonokból álló kamionját készítették el Nagycserkeszen; a rekordkísérletben részt vevő száz helyi fiatal egy teljes napon keresztül építette a gigantikus palackjárművet.
Egy olasz falucskában teljesen hétköznapi dolog, hogy valaki száz évig él.
A fogápolás elhanyagolása éppoly káros a termékenység szempontjából, mint a kövérség: átlagosan két hónappal késlelteti a teherbeesést, derült ki egy új vizsgálatból.
87 éves korában meghalt Linda Christian színésznő, aki az első Bond-lányt játszotta a Casino Royale című filmben. Nőies idomai miatt "anatómiai atombombának" hívták.
Kutyaszorítóban címmel készítettek Quentin Tarantino kultikus filmjéből a mai magyar viszonyokra adaptált színpadi változatot a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói. Radnai Márk rendezését augusztus 19-én mutatják be a Zsámbéki Színházi Bázison.
Jennifer Lopez mesés karrierről és rivaldafényről álmodott. Rengeteg ének- és táncóra, de az eredmény magáért beszél.
27 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt Amy Winehouse. Több művész, színész és zenész is megdöbbenésének adott hangot az egyik közösségi portálon.
Az éghajlatváltozás komoly veszélyt jelent a világ békéjére és biztonságára - közölte egy magas rangú ENSZ tisztségviselőre hivatkozva a brit BBC közszolgálati televízió internetes hírportálja.
A kutatók azt állítják, hogy a só a cigarettához és a keménydrogokhoz hasonló függőséget okoz. Hiánya olyan sóvárgással jár, amely ugyanazokat a géneket, agysejteket és agyi kapcsolatokat aktiválja, mint a kábítószerek.