Azt álmodtam, Varró Margit a várudvaron ül. A dús fűre tett zsámolyon. Tudtam, hogy halott. Fejét a telihold takarta, a visszaverődő sárga napfény bevilágította az éjszakai várudvart. A szürke kráterekből jöttek az üzenetek felém, de nem hangok, hanem érzések. Varró Margit valami olyasmit akart, hogy utazzak haza hozzá, legyek ott a temetésén.