Február 1-én a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház A gyáva című befogadott előadással bővíti színházi nevelési programját.
Február 1-én a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház A gyáva című befogadott előadással bővíti színházi nevelési programját.
A mai napig John F. Kennedy beiktatási beszédét tartják a világ legjobb és leghatásosabb politikai monológjának. Vajon miért?
Először mutatták be a burmai arany levelet, azt a rubintokkal kirakott, csaknem egészében tiszta aranyból készült, táblaszerű iratot, amelyben Alaungphaya burmai király a 18. században felajánlotta barátságát II. György brit királynak, hannoveri választófejedelemnek.
Az angol detektívet hivatalosan is újra állományba helyezhetik egy fiatal titán segítségével.
Együttműködés jött létre Európa legjelentősebb független filmes szervezete, a Raindance és Magyarország legfontosabb nemzetközi filmfesztiválja, a Titanic között.
A pécsi városháza közleményben tudatta, hogy kit látna szívesen a Pécsi Nemzeti Színház élén. A végső döntést a közgyűlés hozza majd meg.
Julianne Moore-nak ítélte oda a Harvard Egyetem nagy múltú színjátszótársulata idei Hasty Pudding-díját.
Charles Byrne, akit a maga idejében csak Ír Óriás néven emlegettek, ma is látható a londoni Hunterian Múzeumban: csontvázként.
Először jelent meg apaként, gyermekével a kezében a celebsajtó nyilvánossága előtt Sir Elton John.
Úgy érzem, hogy egy bizonyos fokú merészség és talán némi szerénytelenség is kell hozzá, hogy egy ily minden oldalról magas nívójúnak elismert vitában csekélységem is felszólal, különösen akkor, a mikor már beszédem elején az igazsághoz híven kijelenteni tartozom, hogy nem vagyok szakértő.