A 19. századi romantika 20. századba vezető útján kirándulhat, aki a Concerto Budapest február 15-i kamarakoncertjére látogat a Zeneakadémia Nagytermébe.
A 19. századi romantika 20. századba vezető útján kirándulhat, aki a Concerto Budapest február 15-i kamarakoncertjére látogat a Zeneakadémia Nagytermébe.
Szolnok adott otthon a szakácsverseny selejtezőinek, amelynek célja, hogy ételcsodákon keresztül hirdessék a magyar gasztronómia változatosságát és sokszínűségét, egyúttal megerősítsék nemzeti összetartozásunkat is.
Pálfai Károly első nagyjátékfilmje egy ökölvívó célvesztett életéről és az egykor gyermekotthonos lány bonyolult kapcsolatáról szól.
A hétvégén Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapító-művészeti vezetője a Lions Club kuratóriumának egyhangú döntése alapján átvehette az idei év Lions Díját.
A Magyar Állami Népi Együttes a magyar kultúra hetén ismét Szatmárnémetiben szerepelt. Az Egycsillagú égbolt programsorozat keretében a Körtánc című összeállítással léptek színpadra.
Különleges díszítőfestést fedeztek fel a veszprémi várnegyed megújításán dolgozó szakemberek. A Szent József Ház helyén állt korábbi épületet a veszprémiek „a királyné konyhájaként” is emlegették.
A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia bejelentette a 97. Oscar-díj-átadó hivatalos jelöltjeit. 2025-ben egy magyar jelölt is van, Jancsó Dávid, A brutalista vágója.
A 2018-as koncertje után The End Is Nero Tour Europe 2025 elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre a Queens of the Stone Age. A zenekar július 19-én lép fel a Budapest Parkban.
Vasárnap megjelent a Sziámi AndFriends legújabb, immár negyedik albuma, a Gyere, te bárki! Ez a lemez határozottabb, kitárulkozóbb hangvételt üt meg, miközben társadalomkritikus tartalmaival is elgondolkodtat.
Január 23-án ünnepi esemény keretében adják át a Paraguayban odaítélt bejegyzési dokumentumot a Hagyományok Háza Színháztermében.
Január 15-től visszatér a Müpa műsorára a Recirquel legújabb produkciója, a Paradisum. A Vági Bence rendezte előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.