KULTOK II. – Online kulturális folyóiratok címmel rendezi meg a KULTer.hu kortárs kultúrportál a József Attila Körrel közösen 2013. március 29-én és 30-án a debreceni MODEM-ben a KULTműhelyek második országos konferenciáját.
KULTOK II. – Online kulturális folyóiratok címmel rendezi meg a KULTer.hu kortárs kultúrportál a József Attila Körrel közösen 2013. március 29-én és 30-án a debreceni MODEM-ben a KULTműhelyek második országos konferenciáját.
A fellépések alatt és a koncertek után is rengeteg pozitív visszajelzést kapott a debreceni közönségtől Kobajasi Ken-Icsiro japán karmester, aki lassan négy évtizede erős szálakkal kötődik a városhoz és Magyarországhoz.
Eddig egy bronz szobor őrizte emlékét, idén azonban már egy kisbolygót is elneveztek róla.
Az ünnepelt színésznő színpadi karrierje mellett külföldi, elsősorban német illetve magyar filmekben is játszott, a korban merésznek mondott szerepeket is.
A Nemzeti Színház mostani nézőközönségének nagy része úgy szerette a teátrumot, amilyen volt. Lesz aki átpártol más színházakhoz, de új rétegek is érkeznek majd - nyilatkozta Vidnyánszky Attila.
Gulácsy Lajos festő életét és művészetét állította színpadra péntek este a Na' Conxypanban hull a hó című színmű ősbemutatójával a debreceni Csokonai Színház.
Eddig több mint 42 ezren látták a júniusban megnyitott Aranyecset - Munkácsy Szegeden című tárlatot a Móra Ferenc Múzeumban. A Krisztus-trilógia festményeire Szegeden és Debrecenben is sokak kíváncsiak.
Elhunyt csütörtökön, 86 éves korában Simor Ottó Jászai-díjas érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja
A figuratív festészet nemzetközileg is ismert alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás vasárnap Debrecenben. Az Alkony címet viselő tárlat az év egyik legjelentősebb képzőművészeti eseménye Magyarországon.
Több mint kétszáz fellépővel, köztük a finn Apocalyptica, a prágai N.O.H.A. és a kanadai The Real McKenzies zenekarokkal várja a látogatókat a szerdán induló Campus Fesztivál Debrecenben, a Nagyerdőben.
A legendás humorista 1936. július 2-án, Hoffmann Gézaként látta meg a napvilágot.
Toldi-panoptikummá alakították át a Debreceni Vidámpark Elvarázsolt Kastélyát, a gyermeknap alkalmából interaktív programokkal várják az érdeklődőket.