Leállították a velencei mozikban Boby Paunescu román filmrendező 66. velencei filmfesztiválon bemutatott Francesca című produkciójának további vetítéseit két olasz politikus tiltakozása miatt.
Leállították a velencei mozikban Boby Paunescu román filmrendező 66. velencei filmfesztiválon bemutatott Francesca című produkciójának további vetítéseit két olasz politikus tiltakozása miatt.
Több, mint háromszáz film érkezett a 8. Nemzetközi Super 8mm Filmfesztiválra; a versenyben ebből 73-at láthat Szegeden a közönség a szerdán kezdődő esemény öt napja alatt- mondta el Rózsa Péter.
Filmsztároknak járó fogadtatás várta Hugo Chávez venezuelai államfőt a velencei filmfesztiválon; a vitatott megítélésű politikus Oliver Stone rendező latin-amerikai változásokról szóló dokumentumfilmjének bemutatójára érkezett a Lidóra hétfőn.
Matt Damon nagyon élvezte, hogy egy szerep kedvéért 15 kilót kellett híznia; a színész mindent megevett, ami az útjába került.
Az Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta a 2009-es nevezések listáját: Magyarországot Nagy Viktor Oszkár Apaföld című első játékfilmje képviseli az Európa Filmdíjakért folyó versenyben.
Két magyar színésznő, Gryllus Dorka és Tóth Orsi is felvonul a filmvilág legnagyobb sztárjaival szerdán és csütörtökön a Palazzo del Cinema vörös szőnyegén a 66. Velencei Filmfesztiválon.
Beköszöntött az ősz az észak-amerikai mozikba: a nyári csúcsforma után drasztikusan esett a forgalom, a hétvégi jegyeladási toplista élére mindössze 12,4 millió dolláros (2,4 milliárd forint) bevétellel tudott feljutni a Végső állomás horror negyedik epizódja.
Szeptember 7-én lenne száz éves Elia Kazan, kora egyik legkiemelkedőbb és talán legvitatottabb filmrendezője. Szakmailag a legnagyobbak közé tartozott, mestermunkák sora (A vágy villamosa, Édentől keletre, A rakparton) került ki keze alól, ugyanakkor lelkes részvétele az ötvenes évek kommunista boszorkányüldözésében számos pályatársa haragját vívta ki és élete végéig árnyékot vetett rá.
Égbekiáltó hazugság lenne azt állítani, hogy Tony Scott új filmje bármi újdonságot rejt, de a Hajsza a föld alatt ellek ellenére is kerek, Travolta és Washington pedig brillíroznak.
Ez a Mocskos zsaru nem az a Mocskos zsaru - állította Werner Herzog német rendező, akinek Abel Ferrara kultfilmjét - legalább is címében - idéző produkcióját pénteken este vetítik a 66. velencei filmfesztivál versenyprogramjában.
Megszületett a döntés: Ausztria az Ein Augenblick Freiheit (Egy pillanatnyi szabadság), Németország pedig A fehér szalag című filmmel nevez a 2010-es Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
Egy időre eltűnik a Grace klinika című sorozatból Katherine Heigl.