A jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF) a tervek szerint az ideinél nagyobb teret kapnak a fiatal tehetségek - hangsúlyozta Zimányi Zsófia fesztiváligazgató a 17 napos eseménysorozat zárásakor.
A jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF) a tervek szerint az ideinél nagyobb teret kapnak a fiatal tehetségek - hangsúlyozta Zimányi Zsófia fesztiváligazgató a 17 napos eseménysorozat zárásakor.
Először turnézik szülőföldjén, a Vajdaságban Lajkó Félix hegedűművész, aki fellépéseinek sorát Szabadkán kezdi meg szombaton, majd Verbászon és Újvidéken folytatja a koncertezést. A turnén a Magyarországon már kiadott A bokorból című új lemezét mutatja be a zeneművész.
A Magyarországon élő törökök és a török kultúrát kedvelő magyarok első össznépi találkozójára április 4-én a Fonóban kerül sor. A programban szerepel az Arasinda Együttes koncertje, de azok sem távoznak élmány nélkül, akik a török konyha iránt érdeklődnek. A török konyha különlegességeit a Szeráj étterem mutatja be.
Különleges túraútvonalat létesítve egy csokorba gyűjtve tenné vonzó látványossággá Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdag jász és kun történelmi emlékanyagát, valamint kulturális örökségét egy program, amelynek megvalósítására a megye önkormányzata, tucatnyinál is több település és hetven turisztikai vállalkozás, illetve civil szervezet fogott össze.
Azt mondják, mostanában egyre kevesebb énekszó hallatszik, bármerre is megy az ember. Elvész a szép magyar ének, gondolta egy napon Dr. Béres József (...igen, az a Béres József!) és hatalmas adag kitartással és rengeteg munkával összeállította a legszebb magyar énekek gyűjteményes kötetét. Egy igazi daloskönyv lett a végeredmény, amelyben szinte minden alkalomra talál az arra kíváncsi érdeklődő szép magyar dalokat. Vegye, vigye, énekelje. Köszönjük Béres úr!
Negyedszázados múltjának vokális korszakát idézi meg a Makám együttes jubileumi koncertjén és lemezbemutatóján április 3-án a fővárosi Hegyvidéki Önkormányzat Művelődési Központjában. Az est vendége Lovász Irén és Bognár Szilvia népdalénekesek lesznek.
Székelykapu-program indításáról döntöttek a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok vezetői - írja a kolozsvári Krónika.
A szekszárdi Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) a pályázatán első díjat nyert Batyubál című darabbal ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.
Rosszul végződött az első pirtói nótafesztivál, mert Szabadi József nótaénekes a színpadról lefelé jövet összeesett. Nem tudták megmenteni.
Új oldaláról mutatkozott be az ismert üzletember, Béres József: Szép magyar ének címmel vaskos kötetet állított össze, amely a középkortól szedi csokorba a legszebb, legismertebb magyar gyermek- és népdalokat, népies és zeneszerzői dalokat és egyházi énekeket - összesen 430-at.
Befejeződött a Honvéd Táncszínház nagysikerű hat-hetes (2009. február 5. - március 18.) turnéja Japánban, amelyet a Folklor Report szervezett. A cég producere, Masunaga Tetsuo több mint 20 éve kutatja, gyűjti a tánc és zene közép-kelet európai folklórkincsét, és szervezi az ezt képviselő együttesek bemutatkozását hazájában.
Örökkön-örökké címmel új előadást láthatunk a Duna Művészegyüttestől. A bemutató a Táncfórum keretében a Tánc Világnapja tiszteletére 2009. április 23-án, 19 órakor lesz a Művészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban.