Szombaton indulnak az elődöntők a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozatában. A Hagyományok Háza által meghirdetett tehetségkutató versenyre 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek.
Szombaton indulnak az elődöntők a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozatában. A Hagyományok Háza által meghirdetett tehetségkutató versenyre 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek.
A Fonó Budai Zeneház szervezésében november 8. és 20. között újból elindul a Héttorony Fesztivál, amelynek helyszínei ebben az évben átnyúlnak a határokon.
Két díjjal tér haza Sepsiszentgyörgyre a Háromszék Táncegyüttes
illetve a Heveder zenekar a VIII. Erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesek találkozójáról.
347 produkció, mintegy 2000 résztvevő teljesítményét értékelték a zsűritagok a Fölszálott a Páva tehetségkutató nemrég befejeződött területi selejtezőin.
A tó vízminősége folyamatosan romlik és elindult a meder feltöltődése is.
Bár a csapat eddigi munkássága alapján nem meglepő, azért jólesik kimondani: a Shields-zel a Grizzly Bear műhelyében újabb remekmű született.
Két héten át romák között élnek a Római Pápai Szeminárium növendékei, akik a hétvégén költöztek be az olasz főváros romatáboraiba, hogy közelebbről megismerjék a roma közösség mindennapjait és problémáit..
Bartók Béla népdalfeldolgozásai szolgálnak a különleges produkció alapjául, és a magyar zenei és táncélet legkiválóbb alkotóművészeit is láthatja a közönség.
Koszorúzással, ágyúszóval, a versenyzők ünnepélyes fogadalomtételével megnyitották a 2012-es, immár ötödik Nemzeti Vágtát szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén.
Szeptember 15. este 8 órától a Fonóban a hazai folk és etno jazz kiemelkedő egyéniségei a Bolya Mátyás – Szokolay Dongó Balázs duó valamint a Dresch Mihály – Lukács Miklós duó adnak találkozót egymásnak.
Zenei Világok címmel indul új koncertsorozat a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A beszélgetésekkel egybekötött előadások házigazdája Sinha Róbert gitárművész, akinek első vendége Herczku Ágnes lesz.
Új táncházat avattak Széken eredeti Korniss-fotókkal