Németországi turnéra indul a hazai punk-folk-ska alapvetése, a Bohemian Betyars.
Németországi turnéra indul a hazai punk-folk-ska alapvetése, a Bohemian Betyars.
A hímzés, mint a lányok, hölgyek, asszonyok egyik kedvelt időtöltése, már rég kiment a divatból. Igen kevesen hímeznek csak úgy, kedvtelésből.
Komiban a finnugor etnográfiai parkban találkozott a finn és a komi télapó - tudjon meg többet Urálon túli távoli nyelvrokonaink Karácsonyáról és történelméről!
A moldvai csángók életét bemutató kiállítás nyílik a Duna-palotában, a rendezvényt előadások és táncház színesíti.
A stresszelni hajlamos ismerősök már október közepén rákezdnek a faggatózásra, hogy ezt december 31-ig abba se hagyják.
Először tart nyitva a két ünnep között a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum, ahol a kiállítások mellett a karácsony és újév közötti népszokást felelevenítve regöléssel várják a látogatókat.
Cesaria Evorát, aki előszeretettel lépett fel mezítláb, 70 éves korában érte a halál.
Rost Andrea Pannon dalok című műsora igazi különlegesség minden zeneszerető és újdonságokra nyitott ember számára.
A cimbalomról azt hihettük, filcmellényben búslakodó, magyarnótázó muzsikusok hangszere. De van egy banda, aki megmutatta, hogy születhet rajta rákendroll is. Az Ablakimba című legújabb lemezén (melyre azért is büszkék vagyunk, mert a Kultúrpart stúdiójában készült) a Cimbaliband ismét nagyot szól. A koncerten pedig kis híján kigyulladt a hangszer a verők alatt.
Rost Andrea és Palya Bea. Tehetséges, szép, rajongott énekesnők, akik mindketten ugyanazokat a férfiakat választották...
Ha a Neo-angin (a Negro mintájára) a torok kéményseprője, akkor Neoangin a fülé és a szemé. Egy rendkívül sokoldalú zenész-festő-ruhatervező-dizájner-rajzfilmes koncertje és kiállítása az A38 Hajón!
Felkerült a magyartáncház-módszer az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára. Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága Bali szigeti ülésén magyar idő szerint pénteken reggel hozta meg a kedvező döntést.