Az UNESCO 2003-ban nemzetközi egyezményt fogadott el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről, az Oktatási és Kulturális Minisztérium ennek értelmében hozzáfogott a szellemi kulturális örökségvédelem nemzeti rendszerének felépítéséhez.
Az UNESCO 2003-ban nemzetközi egyezményt fogadott el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről, az Oktatási és Kulturális Minisztérium ennek értelmében hozzáfogott a szellemi kulturális örökségvédelem nemzeti rendszerének felépítéséhez.
A hónap végéig látható a szegedi Móra Ferenc Múzeum Csongrád megye népművészete címet viselő állandó kiállítása; helyén a Kultúrpalotában a régió paraszti világát bemutató tárlat nyílik a nyár elején.
Carlo Ponti lebuktatta a busókat: kiderült hogy szó sincs itt folklórról, meg télűzésről. Csak sex and drugs and kannásbor. 18 éven felülieknek!
Legkevesebb több százezer forintot veszítettek fejenként a busójárásra szerződött kereskedők, állítja a képviselőjük. A polgármesteri hivatal álláspontja szerint csak a tiszta verseny elve érvényesült.
Magyarország folkéletének meghatározó szereplői tiszteletére kerül megrendezésre az ’Új régi hang’ gála a Fonóban. Zene-tánc február 20-án, hajnalig!
Húshagyókedden, kedden este egy évre szögre akasztják a maszkások a felszerelésüket: véget ér a közel egy héten át tartó mohácsi busójárás.
A farsang ünnepének ókori elődje orgiák igazi sorozata volt: eleinte titokban, rendszerint éjjel tartották, előbb csak nők, később nők és férfiak együttes részvételével. Mára a jó és a rossz harca tavaszvárássá, téltemetéssé szelídült, a szokások vidékenként, kontinensenként nagyon különbözőek; ezek közül szemezgettünk világszerte.
Bűnbeesés mottóval idén is felvonult a düsseldorfi farsangi karneválon Angela Merkel német kancellár pucér figurája, amelyet ezúttal Silvio Berlusconié is elkísért.
Csonka csütörtökön még magunkba tömhetjük a maradékokat a böjt 40 napja előtt előtt, ráadásul olcsóbban. De nem mindegy, hogy hol és kivel tesszük ezt: minden eddigi rekordot megdöntve, 1309 vendéglátóhely csatlakozott Torkos Csütörtök akcióhoz - közölte a szervező Magyar Turizmus Zrt.
Tananyag lesz a busójárás Mohács oktatási intézményeiben szeptembertől.
A farsang ünnepének ókori elődje orgiák igazi sorozata volt: eleinte titokban, rendszerint éjjel tartották, előbb csak nők, később nők és férfiak együttes részvételével. Mára a jó és a rossz harca tavaszvárássá, téltemetéssé szelídült, a szokások vidékenként, kontinensenként nagyon különbözőek; ezek közül szemezgettünk; a fókuszban Közép-Európa.
A busójáráson lovas kocsik, traktorok is feltűnnek, ezét a szervező óvatosságra intik a kisgyermekes családokat. A keddig tartó télűző karnevál tetőpontja továbbra is a mostani vasárnap: nem kizárt, hogy nézőcsúcs is születhet, ami több tízezer embert jelent.