A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója New Yorkban élő magyarok nyomába indult, és fényképeken hozta haza őket. A kiállítás december 1-től látogatható a Capa Központban.
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója New Yorkban élő magyarok nyomába indult, és fényképeken hozta haza őket. A kiállítás december 1-től látogatható a Capa Központban.
A kutatók aggódva várakoztak, miután a 100 kilogrammos felderítő egy kilométeres magasságba pattant vissza a 67P üstökös első érintésekor. Két órával később viszont sikeresen landolt, több száz méterre a kiszemelt helyszíntől.
November 17-én ünnepli első születésnapját a fővárosban élő embereket és az ő nagyszerű történeteiket bemutató Budapest Katalógus. Szöllősi Mátyás szerkesztővel beszélgettünk.
30 000 euró (több, mint 9 millió forint) összegű díjakat utasított vissza két spanyol művész ebben a hónapban. A fotográfus Colita és a zenész Jordi Savall a „szégyenteljes” spanyol kultúrpolitika ellen emelt ezzel hangot.
Magyar fotósok kompakt géppel készített munkáját mutatják be a First International Exhibition of Photography Compact programjában, Spanyolországban.
Ha jól főzöl, szépen tálalsz és remekül fotózol, játszva nyerhetsz a Kikötő Online új, Konyhasarok című rovatának ételfotó pályázatán!
Életének 76. évében kedden elhunyt Hadas János fotóriporter, szerkesztő az MTI volt munkatársa - tudatta a család az MTI-vel.
Harmadik alkalommal vehette át a GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa díjat Daróczi Csaba a pályázat kedd esti díjátadóján a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a legjobb fotókból kiállítás is nyílt.
Az Inda Galéria kiállítása Czene Márta legújabb munkáit mutatja be, s ezúttal a festményeken kívül, a művésznek az utóbbi időben készült rajzait, fotóit és videóit is láthatjuk.
Meghalt René Burri, Che Gueveara-portréiról ismert svájci fotóművész, a 20. század legnagyobb fotográfusainak egyike. Hétfőn, 81 éves korában, zürichi otthonában hunyt el - erősítette meg egy barátja.
A Thetisz névre hallgató hold, mint egy levélen egyensúlyozó harmatcsepp függeszkedik a bolygó A- és F-gyűrűjénél a Cassini új felvételén.
Az ő képével nyílik meg a Photoshop, megkapta a fotósok Oscar-díját, legutóbb Londonban szerepelt csoportos kiállításon, most pedig Párizsba és Edinburgh-ba hívták.