Hallott már valaki ennél nagyobb baromságot? Mert én ritkán. Már hogy lenne nehéz elkezdeni valamit? Az a világon az egyik legkönnyebb dolog.
Hallott már valaki ennél nagyobb baromságot? Mert én ritkán. Már hogy lenne nehéz elkezdeni valamit? Az a világon az egyik legkönnyebb dolog.
A téli napforduló az északi féltekén idén december 21-én, egészen pontosan 17:11-kor fog bekövetkezni. Ez az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugarainak irányától.
A Kompánia Színházi Társulat Elfeledett ének címmel adja elő színház-archeológiai kalauzát november 29-én és 30-án az Artus Stúdióban.
Ezzel a címmel nyílik meg a késői Csoszon dinasztia korának temetkezési szokásait bemutató tárlat a Koreai Kulturális Központban.
A hagyományok tiszteletére, valamint a társadalmi és kulturális változásokra kívánják ráirányítani a figyelmet az alkotó azokkal a liptói faházakkal, amelyet Kassán egy 12 emeletes panelház tetején építettek fel.
Észak-Amerika legnagyobb székely kapuját állíttatta fel fennállásának 50. évfordulójára Ontario tartomány Kanadai Magyar Klubja.
Két napra zsibvásárrá változott az észak-franciaországi Lille városa. A vezetés előzetesen több mint kétmillió érdeklődőre számított.
Kora ősszel jelenik meg a legendás énekesnő legújabb lemeze az A capella, melyet tanítványaival készített a Kultúrpart Stúdióban. A lemezbemutató koncert szeptember 8-án, Kassán kerül megrendezésre.
A rangos elismerést tíz kiemelkedő alkotó vehette át vasárnap Budapesten, a Mesterségek Ünnepén.
Világhírű előadás érkezik Budapestre: a legendás társulat extrém taekwondo show-ra csábítja közönségét 2013. szeptember 6-án 19 órára, a Budapesti Kongresszusi Központba.
A Budavári Palota körül immár 27. alkalommal kerül megrendezésre a nyár kedvenc családi fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe.
Egyre több bécsi kávéház és étterem szakít az eddigi szokással és az idáig ingyen felszolgált csapvizet is felszámítja vendégeinek.