Kedden kerül az amerikai könyvesboltokba Kertész Imre K. dosszié című könyve - közölte a hétvégén internetes kiadásában a The New Yorker.
Kedden kerül az amerikai könyvesboltokba Kertész Imre K. dosszié című könyve - közölte a hétvégén internetes kiadásában a The New Yorker.
Életének hetvennyolcadik évében elhunyt a világhírű amerikai író. Munkáiban olyan jelentős társadalmi kérdéseket feszegetett, mint a chicago-i faji kérdések, az amerikai drogpolitika és az atomerőművek.
Esterházy Péternek ítélték oda Bremerhaven városának 2013-as Jeanette Schocken irodalmi díját, amelyet vasárnap adtak át az írónak.
Krasznahorkai László regényének angol nyelvű kiadása nyerte el a Rochesteri Egyetem rangos kitüntetését 2013-ban. A fordítás George Szirtes munkája.
Az egyik legnagyobb költőnk, a magyar líra kiemelkedő alakja 1909. május 5-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Születésének 104. évfordulójára emlékeznek országszerte.
A legendás angol írónő eddigi pályafutása alatt 124 romantikus regényt írt. Első művét 14 éves publikálta, de túl a százon is aktívan dolgozik.
Csaknem egy hónappal Pablo Neruda, a negyven éve elhunyt chilei költő exhumálása után sem derült még fény halálának okára.
John Grisham első regénye, az izgalmas bűnügyi történet folytatásán dolgozik. A Sycamore Row című könyv októberben jelenik meg - jelentette be kiadója.
A PEN/Allen Alapítvány az irodalom szolgálatáért adományozott díjával tüntette ki az írót életművéért és helytállásáért, amellyel előmozdította a demokrácia ügyét Kelet-Európában.
Besorozták a brit propaganda egységhez A. A. Milnét, a Micimackó íróját. A pacifizmusáról ismert szerző évekig dicsőítette a háborút.
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten.
Túlexponált fényképek egy budapesti valóságról – valahol a tegnapi tejeskávéba hullott cigarettahamu és egy billegő térkő tengelyén. Megjelent Simon Márton új kötete.