Kaleidoszkóp VersFesztivál Pécsett hat napon át
Kaleidoszkóp VersFesztivál Pécsett hat napon át
Szilasi László Szentek hárfája című regénye nyerte a 2010-es Rotary Irodalmi Díjat (RID), Ferencz Győző Szakadás című verseskötete és Garaczi László Arc és hátraarc című regénye pedig az alapítvány elismerésében részesült - jelentette be a szervezet vasárnap.
Zsenik, elismert alkotók, körülrajongott művészek, akiknek valamiért nem volt elég annyi, hogy írhattak, emellett még szorgalmasan keresték a realitás kiskapuit is.
Stockholmban csütörtökön bejelentették, hogy az irodalmi Nobel-díj 2010. évi kitüntetettje Mario Vargas Llosa perui iró.
Sylvia Plath amerikai költő öngyilkosságáról írt, eddig nem ismert vers került elő Plath férjének, Ted Hughes brit koszorús költőnek a tollából.
Jonathan Franzen angliai hete rémálomnak indult
Hamarosan megjelenik a Nobel-díjas kolumbiai író régóta várt új kötete.
Philip Roth amerikai regényíró szerint az e-könyvekkel elvész a nyomtatott könyvek olvasásának szépsége.
Az alapítvány - amelynek kuratóriumi tagja Bölcskei Gusztávon kívül Lengyel György rendező, Radnóti Zsuzsa dramaturg, Bereményi Géza író, rendező és Tasi Géza, a Szabó Magda-hagyaték gondozója - az írónő emlékének ápolására, a Szabó-Szobotka életmű ébrentartása, szellemiségük megőrzése, és a fiatal művészek munkájának elismerése, segítése érdekében jött létre - mondta a püspök.
Megnyílik kedden délután a 62. Frankfurti Könyvvásár, az eseményen Magyarország 100 négyzetméteres standdal vesz részt, és több alkotó is bemutatkozik.
Újra tollat ragadhat a varázsló milliárdos