Kilencvenkét éves korában kedden elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető szerzője - közölte a Vígszínház csütörtökön.
Kilencvenkét éves korában kedden elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető szerzője - közölte a Vígszínház csütörtökön.
A 100 szóban Budapest pályázat idén két városi játékkal bővül: az egyikben a Palotanegyed 12 helyszínéhez tartozó szavak inspirálhatják egy történet megírására a résztvevőket, míg a közösségi történetírásba bekapcsolódók 10 emberrel együttműködve alkothatják meg közös budapesti meséjüket.
Kedden Göttingenben tartották a néhai Günter Grass utolsó kötetének bemutatóját, amelyen az irodalmi Nobel-díjas német író egészen idén áprilisban bekövetkezett haláláig dolgozott.
A jelenlegi csajom azt mondta, hogy szerinte mindenkinek egy kempingbe kéne menni. A volt csajom, az új faszija, a gyerekem, az anyja, ő, én.
Eddig nem látott fényképeken keresztül mutatja be egy londoni kiállítás Agatha Christie valójában meglehetősen kalandkereső életét, amelyet oly' elszántan óvott a nyilvánosságtól.
Csikós Attila íróként, dramaturgként vált ismertté, és csak kevesen tudják, hogy fotográfusként is komoly alkotásokat hoz létre. Persze képei is történeteket mesélnek.
Beatles és én címmel a napokban kerül a boltokba Vámos Miklós új könyve, amelyben az író a legendás liverpooli négyes, valamint néhány hozzájuk köthető előadó dalszövegeit "ferdítette" magyarra.
"Irodalom elleni merényletnek" nevezte Miguel de Cervantes Don Quijote című klasszikusának új változatát egy spanyol akadémikus, annak ellenére, hogy az olvasóközönség a sikerlistákra juttatta a világhírű regény modern átiratát.
Elhunyt Ébert Tibor író, költő, esztéta, zeneművész. Az alkotót hosszas betegség után életének 89. évében érte a halál - tudatta az MTI-vel a Napkút Kiadó hétfőn.
A világirodalom nagy klasszikusai közül foglalt össze néhányat 140 karakterben, egy Twitter-üzenet hosszúságában John Sutherland, a modern angol irodalom professzora, a Booker-díj korábbi elnöke.
Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Poszler György. Főként filozófiai esztétikával, esztétikai neveléssel, műfajelméleti kérdésekkel és ezek irodalomtörténeti vonatkozásaival foglalkozott.
Murakami Haruki ismét a bestseller listák élére került. A japán író újabb könyvet adott ki, amelyben az olvasói levelekre adott válaszait gyűjtötte össze.