Egymillió példányban került csütörtökön a boltokba az Ötven árnyalat erotikus bestsellersorozat negyedik kötete, a Grey Nagy-Britanniában.
Egymillió példányban került csütörtökön a boltokba az Ötven árnyalat erotikus bestsellersorozat negyedik kötete, a Grey Nagy-Britanniában.
Nyolcvanéves korában súlyos betegség után kedden Prágában elhunyt Josef Topol, a 20. század második felének egyik legjelentősebb cseh drámaírója - közölte a drámaíró családja.
Fehér Béla új regényében az eddigiekhez hasonló, bűvészmutatványos megoldásaival úgy keveri a misztikát és a valóságot, mint az Olt a beledobott kavicsokat.
Kikerültek az első fotók A fehér király forgatásáról. Dragomán György sikerregénye 2005-ben jelent meg, azóta körülbelül harminc nyelvre fordították le.
Katonai tiszteletadás mellett avatták fel Miguel de Cervantes spanyol író síremlékét csütörtökön a madridi San Ildefonso templomban.
Kondor Vilmos visszautasított egy felkérést, mert nem szeretne olyan lapban publikálni, amelynek anyacége médiavásárlóként vett részt a plakátkampányban.
Alkarral megtörli a homlokát, közben himbálózik a cserepesre száradt integetőháj a felkarján. Igazi vénasszonykar, gondolja a lánya.
A Harry Potter szerzője Robert Galbraith álnéven írja trilógiája harmadik részét. A könyv már pár órával azután rekordokat döntött az Amazon előrendelési listáján, hogy kijöttek az első hírek az őszi megjelenésről.
Antoine de Saint-Exupéry kabátját is bemutatják Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban az író legismertebb regényéről, A kis hercegről szóló kiállításon június közepén.
Díszdoktori címet vett át az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem képviselőitől pénteken Budapesten.
A tolvajok egy héttel a megjelenés előtt szerezték meg a bestseller új kötetének egy példányát - közölte szerdán a Penguin Random House kiadó.
A Tünet Együttes június 22-ére, Weöres Sándor születésnapjára közös csillagböngészést szervez a Városligetbe, miután idén mutatták be a költő, Az éjszaka csodái című verséből készült összművészeti előadást a Trafóban.