Lesz építészeti interjúmaraton, folytatódik a tesztoszteronépítészetről szóló beszélgetéssorozat, és a kutatók éjszakájára is különleges programokkal várják a családokat a Budakeszi úton.
Lesz építészeti interjúmaraton, folytatódik a tesztoszteronépítészetről szóló beszélgetéssorozat, és a kutatók éjszakájára is különleges programokkal várják a családokat a Budakeszi úton.
A hagyományos decemberi időpont helyett most tartották meg a 12. Arany Medál-díjátadót a Bethlen Téri Színázban. Három hónapon belül újabb díjeső jön!
Megjelent a Föld 2 záróvizsga szerzőjének új, fordulatos kalandregénye Héjnélküli címmel. Gáspár András Gáspárral beszélgettünk.
Kiss ferenc podcastsorozatának vendége ezúttal az elsősorban költőként ismert Győrffy Ákos.
Az iskola közeledtével a nagyszülők szerepe is felértékelődik: hova is lennénk nélkülük? Ám nem csak gyakorlati, de nagyon sok szellemi segítséget kaphatunk tőlük. Erről is szól a Bodzaszörp.
A Jupiter hagyatéka szuperhőseire nem volt szükségünk, és meg sem érdemeljük őket.
„Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem.”
Vannak ízek, és vannak történetek, melyek bármikor képesek elérhetetlen távolságba röpíteni minket.
Doncsev Toso író, szociológus múlt héten bemutatott új könyve bevezet minket a bolgár-magyar összehasonlító gasztronómiába.
A Batman: A fehér lovag átka úgy teregeti ki a Denevérember szennyesét, hogy az néhány évtizede még bálványgyalázásnak minősült volna. Ma mesterműnek hívhatjuk.
A zsűri döntött, mi pedig egy rögtönzött balatoni gálaműsor keretében eredményt hirdetünk! 19:30-kor minden kiderül!
Rekord mennyiségű költemény érkezett a pályázatunkra, nincs könnyű dolga a a zsűrinek.