A nagyközönség számára is megnyitják a Köztársasági Elnöki Hivatalnak helyet adó budavári Sándor-palotát: az épület történetét bemutató kamarakiállítás augusztusban és szeptemberben minden hétvégén látogatható.
A nagyközönség számára is megnyitják a Köztársasági Elnöki Hivatalnak helyet adó budavári Sándor-palotát: az épület történetét bemutató kamarakiállítás augusztusban és szeptemberben minden hétvégén látogatható.
Meghosszabbították A szépség óhajtása című kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban; a barokk öltözködés-kultúrát bemutató tárlat így augusztus 3. helyett augusztus 20-ig látható.
El Kazovszkij Kossuth-díjas festőművésztől augusztus 6-án, szerdán 14 óra 15 perckor vesznek végső búcsút a budapesti Farkasréti temetőben.
Augusztus 24-éig látogatható a Budapest Galériában Molnár László festőművész A lepel című kiállítása, melynek keretében a művész a torinói lepel ihlette alkotásait tekintheti meg a nagyközönség. De mit is kell tudni valójában erről a különös tárgyról, melyet legendák sokasága övez?
Fennállásának legnagyobb kiállítására készül az északkelet-szlovákiai Mezőlaborc (Medzilaborce) Warhol Múzeum, amely a pop-art amerikai mesterének szlovák gyökereinek emlékére alapítottak a művész családja és a New York-i Andy Warhol Alapítvány segítségével.
Az a magyar cipészlegény, aki egy kétszer két méteres cipészműhelyből küzdötte fel magát a világ leghíresebb műgyűjtői közé. Önerőből, olvasással. Akinek értékkeresésében a szépség, a minőség, a hasznosság az eszményképei. Aki néha még ma is a cipőt cserél olajfestményre - mint a kezdetekben. A világhírű Vass Gyűjtemény a veszprémi Művészetek Házában található. Günther Uecker „szögművész" kiállítása is neki köszönhető.
Huszadszor adnak randevút egymásnak Pécsett a hazai kerámiaművészet nagyjai. A Vasarely Múzeumban szombaton megnyílt XX. Országos Kerámia Biennálén a porcelántól a samotton át a kőcserépig a kerámia szinte minden klasszikus anyaga jelen van. A kiállított alkotások nagy része szobor, térplasztika, csak néhány nagyobb egyedi tál utal a hagyományos használati szerepre.
"Ez olyan, mint amikor az ember elkötelezi magát a szerelme mellett" - így foglalta össze Günther Uecker világhírű német szobrászművész legfőbb alkotóeszközéhez, a szöghöz való viszonyát. Legújabb munkáit Veszprémben - az ő szavaival egy igazi kincses ládikában - láthatták először a világon az érdeklődők július utolsó hétvégéjén.
Kiállítása nyílik - szakértők szerint több ezer dollárt is megérő műveiből - egy baltimore-i múzeumban a 112 éves Frank Callowaynek, aki skizofréniája miatt fél életét elmegyógyintézetben töltötte.
Megállapodást kötött az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Pontificium Collegium Germanicum et Hungaricum, hogy felújítják a római Santo Stefano Rotondo-templom Magyar Kápolnáját - közölte pénteken a szaktárca az MTI-vel.
Múzeumként működik tovább az isaszegi Helytörténeti Gyűjtemény, az új intézményt pénteken adták át.
A Rákosi-korszakot festményeken, szobrokon keresztül bemutató Szocreál kiállítás után csütörtöktől újabb tárlat idézi fel a kommunizmus időszakát a debreceni Modem Modern és Kortárs Képzőművészeti Központban.