A szibériai tigris és a vele „együtt élő” lakosság különös kapcsolatát kutatja, és tárja a világ elé egy spanyol fotós Álvaro Laiz.
A szibériai tigris és a vele „együtt élő” lakosság különös kapcsolatát kutatja, és tárja a világ elé egy spanyol fotós Álvaro Laiz.
A Claude Monet műveit és az osztrák impresszionistákat bemutató tárlat péntektől látogatható a Belvedere múzeumban. Monet már életében legenda volt, hiszen számos művész, köztük sok osztrák alkotó merített ihletet műveiből.
Öt év felújítás után szombattól ismét látogatható lesz az intézmény. Az átalakított épületben a spanyol festőművésznek a világon legjelentősebb gyűjteménye teljesen új formában látható, s az első hétvégén ingyen látogatható.
Kicsomagolták A festő önarcképe harmincnégy éves korában című festményt pénteken a Szépművészeti Múzeumban. A londoni National Galleryből érkezett alkotás a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításon lesz látható október 31-től.
Pár órával a leleplezés után megrongálták Banksy új alkotását Bristolban: a brit graffitiművész Vermeer Leány gyöngy fülbevalóval című festményének átdolgozott változatával díszítette ki szülővárosa egyik épületét.
A Fotóhónap2014 fesztivál debreceni nyitórendezvényeként Máthé András fotóművész különleges kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők szerdától a debreceni Kölcsey Központban.
Paul McCarthy 25 méteres análdugót állított Párizs egyik legismertebb terére, amivel felborzolta a kedélyeket. A jelek szerint azonban túl messzire ment: egy hét sem telt el, és vandálok tették tönkre a felfújható szobrot.
Máté Bence Nagy Göncöl című felvételével lett első a madarakat ábrázoló kategóriában a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyén.
Meghalt René Burri, Che Gueveara-portréiról ismert svájci fotóművész, a 20. század legnagyobb fotográfusainak egyike. Hétfőn, 81 éves korában, zürichi otthonában hunyt el - erősítette meg egy barátja.
Bár egy amerikai lap azt állítja, sok év után végre kiderült, hogy ki rejtőzik a Banksy álnév mögött, a graffitiművész sajtófőnöke szerint ez az egész nem igaz.
A spanyol fotográfus és mozgóképművész A. L. Crego animált gifekké alakítva kelti életre a legkülönfélébb falfestményeket.
Claude Monet Esti tájkép című festményeként azonosították azt a műalkotást, amelyre a néhai Cornelius Gurlitt német műgyűjtő bőröndjében találtak.