Art Fair Lady elárulta hogyan kezdjünk műgyűjteni. Hogy kiből lesz nagy művész, még nem lehet tudni, de a Bátor Tábor képeire érdemes licitálni. A Kultúrpart a vásáron járt.
Art Fair Lady elárulta hogyan kezdjünk műgyűjteni. Hogy kiből lesz nagy művész, még nem lehet tudni, de a Bátor Tábor képeire érdemes licitálni. A Kultúrpart a vásáron járt.
Hűség Istenhez és az erdélyi néphez, ez jellemzi Kristófi János festőművész életútját” – e szavakkal köszöntötte Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke a 85. esztendős nagyváradi alkotót november 21-én Budapesten a Gellért Szálló Teaszalonjában.
Észt komoly- és dzsesszzenével, dokumentumfilmekkel, meseszínházzal és természetfotókból álló kiállítással várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Magyarországi Észt Intézet a Nyitott Műhelyben.
Csató József harmadik önálló kiállítása a NextArt Galériában egyfajta helyzetjelentés: nem kompozíciók egységes sorozatára épül, sokkal inkább fellebbent párat azon témák közül, melyekkel a művész az utóbbi időben foglalkozott.
Megtekinthető: 2010. november 23. és december 11. között.
Új munkái friss, üde színekkel megfestett képek, rögzített emlékek. Csató munkásságának mára már a védjegyévé vált sajátos portréfestészet, a felismerhető arcvonások, egyénítő külső jegyek ábrázolása helyett a karakterek hétköznapi tevékenykedését, meglesett pillanatokat helyezi a középpontba.
Környezetét és figuráinak személyiségét elsősorban azok szokásaival és az őket körülvevő tárgyakkal írja le.

Egy hete adták át az a38 hajó új részét. A hatalmas, fehér, betonkockának tűnő építmény jövőjéről, és fő funkcióiról kérdeztük a hajó nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátorát, Kozlov Sándort.
A nyitott szemmel járó budapestiek már hetek óta lépten-nyomon beleütközhettek egy nagy, kövér női fenékbe, amely a Szépművészeti múzeum új kiállítására csalogatta a közönséget. Hogy is lehetne ellenállni egy ilyen provokatív látványnak? Elmentünk, megnéztük.
Befejeződött az Aradi Ereklyemúzeum anyagának földolgozása, leltár készült a hatalmas gyűjteményről.
Pablo Picasso eddig kevésbé ismert oldalát mutatja be szerdától a müncheni Brandhorst Múzeum: a világirodalomnak a világhírű festő által illusztrált köteteit láthatja a közönség.
Széchenyi István eddig a nagyközönség számára be nem mutatott relikviáiból nyílik kiállítás szerdán Kaposváron az egyetem könyvtárában.
Hiába írják a szobrok saját sorsukat, van aki már a magángyűjteményében látná őket szívesen. Akár Pilinszky négysorosa, Kalmár János szobrai is egyszerűsödnek - az Aulich utcában jártunk.
A IV. kerület díszpolgári címével is kitüntetett alkotó az elmúlt ötven év terméséből mutat be válogatást, mintegy 80-90 festményt.
Kiállítás-sorozatának pénteken nyíló utolsó, pécsi állomásán mutatja be legújabb termékét, a Rippl-Rónai teás és mokkakészletet a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.