Az Örkény István Könyvesbolt, az Etnofon Records és a Kultúrpart élőzenés játékra várja a kicsiket és nagyokat június 26-án, szerdán 16 órától.
Az Örkény István Könyvesbolt, az Etnofon Records és a Kultúrpart élőzenés játékra várja a kicsiket és nagyokat június 26-án, szerdán 16 órától.
Nem kell hagyományápolásról beszélni: a tradíció ugyanis nem beteg, hogy ápolni kellene. Jó példa rá a Nagyvárad Táncegyüttes évadzáró előadása.
Kiver a víz, ha arra gondolok, hogy megvalósul a tárca álma, és tényleg ezt éneklik majd „rendelt időben" Böjte Csaba árvái a dévai gyermekotthonban.
A Holnap után című, hagyományteremtőnek szánt kulturális fesztiválon mutatja be új előadását a Nagyvárad Táncegyüttes Novák Péter rendezésében. A váradi Szigligeti Színház rendezvénye április 18-án kezdődik és 21-éig, vasárnapig tart.
Március 30-án, szombaton az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron Kiss Ferenc és Keresztes Dóra dedikálják a legújabb könyvüket, a Papó zenedéjét.
Kiss Ferenc első könyvét óvodásoknak és kisiskolásoknak, továbbá azoknak a szülőknek ajánlunk, akik minél hamarabb szeretnék megismertetni gyermekükkel a magyar népzenét és annak hagyományos hangszereit.
A monda szerint minden kincsünk hét toronyba van bezárva. A szakrális helyeken az ég és az alvilág üzenete várt, de kiderült: nem minden zenész felolvadt építész. Gazdagok vagyunk!
A Fonó Budai Zeneház szervezésében rendezték meg a határokat átívelő Héttorony Fesztivált, amely lassan végéhez közeledik. November 20-án az Uránia moziban vehetünk részt a gálakoncerten.
A Fonó Budai Zeneház szervezésében november 8. és 20. között újból elindul a Héttorony Fesztivál, amelynek helyszínei ebben az évben átnyúlnak a határokon.