Az idei Brit Awards nagy nyertese, az Arctic Monkeys indie rock zenekar is fellép az idei VOLT fesztiválon július 6-án, a rendezvény ráadás napján.
Az idei Brit Awards nagy nyertese, az Arctic Monkeys indie rock zenekar is fellép az idei VOLT fesztiválon július 6-án, a rendezvény ráadás napján.
Roopa Panesar és Bhupinder Singh Chaggar lépnek fel március 8-án, szombaton este 8-tól a Trafóban az Indiai Klasszikus Zene Mesterei sorozat keretében.
Szláv életérzéssel telt zenék és egy magát kaméleonnak nevező világhírű fuvolista, Emmanuel Pahud szerepel a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikusok március 8-i hangversenyének műsorán.
Kiállítással és koncertekkel köszönti a tavaszt a Fonó Budai Zeneház. Március 7-én nyitják meg Jálics Gyula kiállítását, és Budapest Nufolk Revolution, valamint Ferenczi György és a Rackajam koncert is lesz.
Fischer Ivánnal az élén ázsiai turnéra indul a Budapesti Fesztiválzenekar: a következő hetekben bejárja a kínai kulturális élet legjelentősebb városait.
Március 13-án, csütörtökön, este hét órától a MOM Kulturális Központban ad koncertet Szirtes Edina "Mókus" és zenekara.
Rajongók ezreinek kitartó kérésére visszatér a VOLT-ra az utóbbi évek egyik legsikeresebb bandája, a Thirty Seconds to Mars. A szervezők pedig Facebookon jelentették be, hogy idén egy nappal hosszabb lesz a fesztivál.
A legendás orosz karmester, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij és felesége, Viktoria Posztnyikova zongoraművész a Concerto Budapesttel ad koncertet március 7-én és 8-án a Zeneakadémián.
Budapesten ad koncertet a világhírű Dulce Pontes, a portugál zene egyik legismertebb sztárja. A Tavaszi Fesztivál keretében a Művészetek Palotájában március 29-én csendülnek fel a melankolikus dallamok.
A szabadtéri szórakozóhely nyitóhétvégéje után máris egy világhírű zenekart lát vendégül. Emir Kusturica és a No Smoking Orchestra május 1-jén lép fel a Budapest Parkban.
Március elsején egymás után lép színpadra a három, sok szálon összekapcsolódó zenekar, az Action, a Sex Action és a Ganxsta Zolee és a Kartel - közölték a szervezők hétfőn.
Az énekesnő elmondása szerint élete egyik legnagyobb feladata előtt áll, ugyanis a Dressed To Kill címet viselő koncertkörút rengeteg kihívást tartogat számára.