Életének 72. évében, hosszas betegség után hétfőre virradóra elhunyt Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas erdélyi költő, író, műfordító és szerkesztő.
Életének 72. évében, hosszas betegség után hétfőre virradóra elhunyt Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas erdélyi költő, író, műfordító és szerkesztő.
A média felgyorsult világa közömbössé tehet bennünket az emberi szenvedéssel szemben; az olyan közösségi oldalak, mint a Facebook és a Twitter nem hagynak elegendő időt az agynak az olyan érzelmek felfogásához, mint az együttérzés és a csodálat, melyek az ember morális érzékének irányításáért felelősek - vélik amerikai kutatók.
Az utóbbi hónapokban az egész világ Patrick Swayze leépülését figyeli. Az egykori bálvány még vakon hisz a felépülésében, viszont az emlékiratain kezdett dolgozni.
Több ezer zarándok ünnepelte húsvét vasárnapját Jeruzsálemben a Szent Sír bazilikánál, ahol a keresztény hagyomány szerint Jézus meghalt és feltámadt.
Ha megnézzük a virágvasárnaptól húsvét keddig tartó kilenc napot, észrevesszük, hogy rengeteg, velünk megeshető léthelyzet felvonul előttünk az elhagyattatástól a bukáson át a teljes fölemelkedésig.
Hegyi Barbarának az ország egyik legfoglalkoztatottabb és legnépszerűbb színésznőjeként nincs sok szabadideje, ám igyekszik azt minél hasznosabban eltölteni. Színészetről, kikapcsolódásról egyaránt beszélgettünk vele.
Nem tudott elmenni tegnap egy tévéműsor felvételére Paudits Béla. A visszatért színész-sztár sajnálatos módon túladagolta a gyógyszerét.
Tari Annamária rutinos médiaszereplőként hozzászokott, hogy néhány percbe sűrítve tálaljon fontos pszichológiai témákat. Most nem kellett kapkodnia. Bőven volt ideje elmondani, miért fontos, hogy mi jelenik meg a médiában pszichológia címén, milyen pszichológiai kórrajza van jelen társadalmunknak, és nemrég megjelent könyvéről is mesélt. Azt is megtudhatjuk tőle, hogy miért lényeges az ellen küzdeni, hogy bedaráljon minket a fogyasztói társadalom, meg azt, hogy ez a harc egyáltalán nem könnyű, de hát – mint mondja – az élet egy kemény dolog. Hitelesen, önazonosan és boldogan élni pedig még több figyelmet igényel, mert spontán nem biztos, hogy sikerül, mint a filmekben….
Egy vizsgálat kiderítette, hogy legtöbbször sokkal jobban hiszünk álmainknak, mint bármilyen más racionális dolognak. Kultúrától és vallástól függetlenül nagy jelentőséget tulajdonítunk az álmainknak és hisszük, hogy rejtett igazságokat árulnak el.
Vedd a kezedbe az életed, legyél önmagad jó barátja, élj egészségtudatosan, sportolj, szokj le az egészségkárosító szenvedélyeidről, kezeld okosan a téged érő stresszt és konfliktusokat. Ilyen és ehhez hasonló jó tanácsokkal naponta találkozik az ember, csak épp nem tudja, hogy fogjon hozzá élete megváltoztatásához. Bizonytalanoknak, kétségbeesetteknek, de még az önmagukkal elégedetteknek is szolgálhat praktikus információkkal az Életrevaló útravaló című könyv, melynek alcíme: Legyen életed a legjobb kézben: a sajátodban!
A hírek szerint a Mr. és Mrs. legutóbbi forgatásáról mentő vitte el a rosszul lett Liptai Claudiát. A tévé azt mondja, már jobban van.
Ha választaniuk kell párjuk és az internet között, akkor inkább a világhálóhoz ragaszkodnak a német huszonévesek. Bár nem mindegyikük. A megkérdezett 19-29 év közötti fiatalok 84 százaléka azonban igen.