Az antiszemita megnyilvánulásai miatt kegyvesztetté vált brit tervező John Galliano, Oscar de la Renta New York-i stúdiójában rendezi be ideiglenes rezidenciáját.
Az antiszemita megnyilvánulásai miatt kegyvesztetté vált brit tervező John Galliano, Oscar de la Renta New York-i stúdiójában rendezi be ideiglenes rezidenciáját.
Az elektron mikroszkóppal megvizsgált és lefényképezett hópelyhek és jégcsapok bámulatos képet tárnak elénk a jelenségek belső szerkezetét illetően.
Kétezer éves kincseket fedeztek fel Ukrajnában, a Krím-félszigeten, Kercs közelében, ahol 1989 óta orosz és ukrán régészek egy ősi erődítményt tártak fel.
A hatalmas állatok brit “fővárosává” nyilvánította a Wight-szigetet a legújabb paleontológiai térképén a Londoni Természettudományi Múzeum kutatója.
Figyelmeztető sztrájkot tartanak ötven németországi Coca-Cola-üzemben a dolgozók a jövő héten hétfőtől, hogy nyomatékot adjanak bérköveteléseiknek.
Ötezer éves barlangrajzokat fedezett fel Indiában egy nemzetközi régészcsoport. Elmondásuk szerint, soha nem tudjuk meg, mit is jelképeztek igazán.
II. Erzsébet arcát sokszor láthatjuk a médiában. Most azonban egy másik oldaláról ismerhetjük meg a brit uralkodónőt: egy 60 éve készült portré került napvilágra.
Liu Bolin egy újabb fotósorozattal tért vissza, amely képeken még inkább egybeolvad a saját környezetével. A világhírnévre szert tett férfi ezúttal az újságok közé is beleolvadt.
Kutatók a Smithsonian Trópusi Kutatóintézettől (Panama) az eddig ismert legrégebbi sámánköveket találták meg Boquete közelében. Ez a terület legősibb bizonyítéka a sámánizmus létezésére.
Meglepő darabok is akadtak II. Erzsébet tavalyi ajándékainak sorában: a konyharuhától a legójátékig szinte minden. A brit királynő három trónszéket is kapott ajándékba, és meglepték korona alakú kutyakosárral is.
Egy angol tinédzser kisfilmet készített legók segítségével a britek által legfontosabbnak vélt tavalyi eseményekből. II. Erzsébet olimpiai ejtőernyős ugrása sem maradhatott ki.
A lopásért elítélt és pápai kegyelemmel szabadult Paolo Gabriele, XVI. Benedek volt komornyikja a jövőben a Vatikán római gyermekkórházában dolgozik az osztrák katolikus hírügynökség értesülése szerint.