A múlt héten halt meg Greg Giraldo, csak 44 éves volt
A múlt héten halt meg Greg Giraldo, csak 44 éves volt
A jelenleg is börtönben lévő Liu Hsziao-po kapta az idei béke Nobel-díjat – jelentette be a kitüntetést odaítélő norvég bizottság pénteken. A kínai ellenzékit Thorbjörn Jagland, a bizottság elnökének indoklása szerint „az alapvető emberi jogokért Kínában folytatott hosszú és erőszakmentes küzdelméért” tüntette ki a testület. „A Norvég Nobel-bizottság régóta hisz abban, hogy közeli kapcsolat áll fenn az emberi jogok és a béke között” - tette hozzá Jagland.
Október utolsó szombatján, Angyalföldön közösen idéznek- vagy űznek boszorkányokat, faragnak tököt és készítenek lámpásokat. Jelmezverseny a színpadon, a legötletesebb és a legfélelmetesebb jelmezek jutalomban részesülnek. Tenyérjósok, kártyavetők, jövőlátók, sámánok és mágusok találkozója, performanszok, élőképek és filmek a szellemvilágról, hazajáró lelkek megidézése.

Hatvanmillió fölé emelkedett pénteken a sanghaji világkiállítás látogatóinak száma, a magyar pavilonban október 6-án köszöntötték az ötmilliomodik betérőt - olvasható az expó internetes oldalának friss hírei között.
Raoul Wallenberg svéd diplomata a nácik által megszállt Magyarországon több ezer magyar zsidó életét mentette meg. Az ő tiszteletére nevezték ki október 5-ét az Embermentők Emléknapjává.
A Máltai Szeretetszolgálat a vörösiszap-károsultak megsegítéséért
Be akarják tiltani azt a dohánykeverék-fajtát, amely némi tyúkürüléket is tartalmaz és enyhén kábító hatású.
Nem sokkal 90. születésnapja után elhunyt Johannes Spalt osztrák származású építész.
53 éve kezdődött az Űrkorszak
A világ legismertebb énekesnője, Lady Gaga együtt lépett színpadra Yoko Onóval Los Angelesben, hogy megörvendeztesse a Plastik Ono Band rajongóit.
Kiemelték Amerika egyik legidősebb csontvázát egy tenger alatti barlang mélyéről
Kőbányából Párizs? Gyárból kifutó? Hulladékból ruha? - igen, ez így mind, együtt. A Dreher kőbányai Főzőháza különleges eseménynek adott otthont a múlt héten.