Az értelmi fogyatékos népesség nagy része még ma is elszigetelődve él, intézetekben, vagy családban, így az átlagembereknek nincs módja megtapasztalni a hétköznapjaikat, vagy megismerni problémáikat és pozitív vonásaikat.
Az értelmi fogyatékos népesség nagy része még ma is elszigetelődve él, intézetekben, vagy családban, így az átlagembereknek nincs módja megtapasztalni a hétköznapjaikat, vagy megismerni problémáikat és pozitív vonásaikat.
A gravitáció menthette meg az ősrobbanás után a világegyetemet az összeomlástól – erre a következtetésre jutottak brit, dán és finn kutatók, akik tanulmányukat a Physical Review Letters folyóirat legújabb számában tették közzé.
A Tudás és Életmód Alapítvány országos hatáskörrel működő közhasznú szervezet 2010-ben azzal a céllal jött létre, hogy a napjainkban jelentkező kihívásokra innovatív megoldásokat dolgozzon ki és azokat a gyakorlatban is megvalósítsa.
Római aranybányát fedeztek fel lézeres távérzékelési technológia, a LIDAR segítségével Spanyolországban, León tartományban.
A Német Űrügynökség (DLR) honlapján közzétette a Philae landolásának hangfelvételét, mely dokumentálta azt a pillanatot, amikor üstökös és ember alkotta objektum először találkozik.
A Szelíd Szavakkal Alapítvány fő tevékenységeit a szülőknek szervezett oktatási-képzési és támogató programok, rendszeres előadások, és tanfolyamok alkotják.
A görög kulturális minisztérium bejelentette, ókori település maradványaira és egy romos fazekasműhelyre bukkantak az Égei-tenger fenekén, Délosz szigete mellett.
„Egyik termofil, azaz hőkedvelő baktérium esetében sikerült demonstrálnunk, hogy egy meteorit felszínén a mikroorganizmus túlélhetné a légkörbe való bejutást” - jelentette ki Alekszandr Szlobodkin, orosz kutató.
A Special Pécs Fogyatékosokért Alapítvány különös figyelmet szentel a hátrányos helyzetű, értelmi és/vagy egyéb fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességű sérültek életvitelének, munkaerő-piaci esélyeinek fejlesztésére, javítására.
Három évig tartó felújítása után pénteken megnyitja kapuit a legendás intézmény. A Rolf Gutbrod által tervezett és 1985-ben átadott épületet a Kuehn Malvezzi berlini építésziroda tervei alapján alakították át.
A Salva Vita Alapítvány hátrányos helyzetű, fogyatékos személyek társadalmi integrációjáért dolgozik képzési és munkaerő-piaci programokkal.
A Német Űrügynökség bejelentése szerint szerves molekulák jelenlétét fedezte fel a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökösön a Rosetta űrszonda Philae leszállóegysége.