Összesen kilencvenezer látogató volt kíváncsi a Nebra mellett talált csillagkorongra az idén Németországban.
Összesen kilencvenezer látogató volt kíváncsi a Nebra mellett talált csillagkorongra az idén Németországban.
Lepra nyomaira bukkantak egy csaknem kétezer éves sírban fekvő férfi holttestében Jeruzsálemben. Ez a legrégebbi ismert leprás eset, amelyet modern laborvizsgálatokkal kimutattak, és ez az első alkalom, hogy a modern időszámítás szerinti első évszázadból származó sírt molekuláris eszközökkel vizsgáltak meg.
Kora bronzkori temetőt tártak fel Szigetszentmiklós határában a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régészei, akik 2008-ban és 2009-ben megelőző ásatásokat végeztek több ponton az M0-ás autóút délnyugati szakaszának szélesítési munkáihoz kapcsolódóan.
A Kleopátra egyiptomi királynő elsüllyedt palotájához tartozó egyik templom kilenctonnás pilonját emelték ki az észak-afrikai ország régészei csütörtökön a Földközi-tengerből.
Aquincum polgárvárosának utolsó korszakából, a Kr. u. IV. század végéről, az V. század elejéről származó temetkezés került elő az óbudai Duna-part közelében folytatott ásatások során.
Egy a késő avar-korból, a VIII-IX. századból származó a Hódmezővásárhely melletti Kishomoknál talált temető leleteinek elemzései során a korabeli népesség életmódjáról, betegségeiről tudtak meg részleteket a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) szegedi irodájának munkatársai.
Először sikerült teljes egészében feltárni egy középkori birtokközpontot Magyarországon. Nem mondanánk, hogy az intézmény működik, de legalább megvan.
Nem mozdult el a jáki templom tornya, a sajtóban erről megjelent hírek egy félreértésen alapulnak - mondta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke, aki beszámolt arról is, hogy jövőre végre méltó helyet kaphatnak a templomkertben feltárt középkori temetőből előkerült csontmaradványok.
Szeged mellett, az Öthalmi dombon régészeink olyan leletet találtak, ami talán kihagyhatatlan lesz az ezután nyomtatandó tankönyvekből. Értesüljön róla most!
Egyedülálló, arany és ezüst angolszász kincsekre bukkant egy amatőr kincsvadász Nagy-Britanniában - a lelet értékét közel egymilliárd forintra becsülték. Az Anglia középső részén fekvő staffordshire-i mezőn talált arany és ezüst műtárgyak híre izgalomba hozta a brit régészek közösségét.
Görög hivatalos szervek bejelentették, hogy helyreállítják az Akropolisz alatt egykor állt márványszínházat, ahol 2500 évvel ezelőtt Euripidész drámáit és más klasszikus színműírók darabjait először bemutatták.
Gasztronómiai időutazásra hívja az érdeklődőket az archeobotanika segítségével Gyulai Ferenc, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, aki Bronzkori szamócától a középkori lakomáig címmel tart csütörtökön előadást a Budapesti Gazdasági Főiskolán.