A Tesztoszteron dobosával, a Jászai Mari Színház művészével, Király Attilával a macsószerep mögött lapuló félelmekről, gyengeségekről beszélgettünk.
A Tesztoszteron dobosával, a Jászai Mari Színház művészével, Király Attilával a macsószerep mögött lapuló félelmekről, gyengeségekről beszélgettünk.
Április 18-án mutatjuk be a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Máriák városa című előadást Miklósa Erika főszereplésével. Az produkció megvalósításához azonban szükségünk van olvasóink segítségére!
Március 25. és 29. között a Jászai Mari Színházban itt lesznek a legizgalmasabb alternatív, határontúli, kísérleti és kis helyen is elférő produkciók, együtt egy helyen – nem érdemes kihagyni!
Pedig adott a luxuskörnyezet – a Radnóti színpadán.
Az ArtMenőkkel Magyarországon először indul olyan előadóművészeti oktatási program, amelyben különböző fogyatékossággal élő és ép fiatalok együtt képződhetnek.
Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja újra a közönség a Vörösmarty Színházban.
A különleges kortárs táncszínházi esten három egyfelvonásos balettet mutat be a Székesfehérvári Balett Színház – Homokrajzok legközelebb március 31-én!
Jensen papja most Tatabányán gyakorolja a hitét. Kardos Róbert interjú.
Móricz Zsigmond Pillangó c. művét állította színpadra, amelyet nagy sikerrel játszik a Veszprémi Petőfi Színház. A Jászai-díjas színésznő azt is elárulta, hamarosan visszatér a „Királynék városába.”
A Pitbull Kamilla Gimnázium című előadás alkotói február 26-án és 27-én a Három Holló Kávéházban mutatják be középiskolásoknak szóló színházi nevelési produkciójukat.
A több, mint háromszázötven éves Tartuffe a jelenkori értelmezéssel és a futurisztikus látványtervvel különleges világot teremt.
A régi nagy sikerű előadások mellett egy új bemutatóval is készül Feuer Yvette és csapata.