Bár a szerb művelődési miniszter szerdán jelentette be, hogy 2010-ben több pénz jut a kultúrára, az Újvidéki színház a darabokra szánt támogatásnak csak a felét kapta meg.
Bár a szerb művelődési miniszter szerdán jelentette be, hogy 2010-ben több pénz jut a kultúrára, az Újvidéki színház a darabokra szánt támogatásnak csak a felét kapta meg.
Karinthy Márton itthon egyedül álló módon olyan színházat vezet, amely a saját nevét viseli. Személyes felelőssége huszonnégy órás. Ezen kívül kávéházakat nyit, még ha csak egy napra is. A Karinthy Színház nyilvános főpróbáján azt is megtudtuk, miért fontos része kultúránknak az Árvácska, és hogy színházigazgatóként jól megfér egymás mellett az ’aznap’ és az ’örökkévalóság’.
Már válogatják a szereplőket a népszerű musical, a Hair nyári bemutatójára; a Szegedi Szabadtéri Játékok meghallgatásán olyan népszerű énekesek is részt vettek, mint Dolhai Attila, Szemenyei János és Peller Anna.
A Művészetek Palotájában ritkaság számba megy, ha egy táncelőadás helyszínéül nem a Fesztivál Színházat választják. De az is igaz, hogy a flamenco éppen annyira zene, mint tánc, és akkor már persze színház is, na meg egy kicsit divatbemutató.
A Katona nagyszínpadán Oszkár és Marianne, az Örkény színpadán Kasimir és Karoline példázza a gazdasági válság emberi kapcsolatokig legyűrűző hatásait. A századforduló és a gazdasági világválság darabjai, így Ödön von Horváth népszínművei is azt a felsimerést helyezik a központba, hogy a ’szex, szerelem, gyengédség’-nek árfolyama van. Manapság pedig ezek a modern szerzők kelendőek a színpadokon, nem véletlenül.
Móricz Zsigmond művében Schell Judit, Lukáts Andor, Kulka János, Hollósi Frigyes és Garas Dezső is játszik. A Nemzeti Színház zenés darabja inkább a prózai eredetihez áll közelebb.
Életének 80. évében elhunyt Varga Gyula Jászai Mari-díjas színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja.
Pataki Potyók Dániel személyében új Tamino mutatkozik be szombaton a Vígszínház és a Magyar Állami Operaház közös, Mozart A varázsfuvola című produkciójában. A varázsfuvola szombati előadásán a Vígszínházban Sarastrót Szvétek László, Az Éj királynőjét Varga Viktória, Paminát Wierdl Eszter, Papagenót Szegedi Csaba, Papagenát Kriszta Kinga játssza. A másnapi előadáson is lesz új szereplő: Lőrincz Judit alakítja Az Éj királynőjét.
Mein Kampf (Harcom) címmel szombattól látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán George Tabori (Tábori György) bohózata; a darab egyik szerepében a betegsége után a teátrumba most visszatérő Törőcsik Marival.
Ebben az évben is folytatódik a Kassai Állami Színház és a miskolci Nemzeti Színház közösen benyújtott nyertes, európai uniós pályázatának előadássorozata, januárban a kassai színészeknek Miskolcon, míg a miskolciaknak Kassán tapsolhatnak a nézők.
Az elmúlt év utolsó két hónapjában a Coke Club új formában, új tartalommal hozta össze újra Lévai Balázs többszörös díjnyertes könnyűzenei tévéműsorát, a Dob+Basszust a Bárka Színház színpadán. Január 11-én Péterfy Bori énekesnő, színésznő lesz a különleges talkshow vendége a Bárka Színházban.
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt kezdeteitől Pécs kiemelt célja, hogy társtelepüléseket is bevonjon a programokba. A baranyai megyeszékhely a kulturális fővárosi címre pályázott többi várossal is együttműködik 2010-ben. A hivatalos megnyitót holnap tartják, Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő szavai után Páva Zsolt polgármester egy mondattal nyitja meg az EKF-évet.