Duda Éva és Kovács Gerzson Péter koreográfusok vehették át idén a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére, népszerűsítésére alapított Lábán Rudolf-díjat, amelyet február 12-én adtak át Budapesten.
Duda Éva és Kovács Gerzson Péter koreográfusok vehették át idén a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére, népszerűsítésére alapított Lábán Rudolf-díjat, amelyet február 12-én adtak át Budapesten.
A háború borzalmaiban a világ a feje tetejére áll. A Trafó Temps d’Images Fesztivál (A Képek Ideje) keretében február 10-én és 11-én egy olasz társulat különleges árny- és mozgásszínházi produkciójában gyönyörködhet a közönség. Az előadás illúzió a szó legszorosabb értelmében, jelenések és víziók balettje – egy egészen újfajta színház.
Többek között gazdasági okokra hivatkozva mondták le a szervezők a Nureyev Balettversenyt, aminek a középdöntőit március elején tartották volna.
"Orvoshoz kell mennie annak a férfinak, aki egyfajta izgalmi állapotba kerül, ha egy hétéves gyermekre néz... minden adottsága megvan arra, hogy szambakirálynő legyen - érvelt leánya karneváli felléptetése érdekében Marco Lira, a Viradouro szambaiskola vezetője.
Mit írhatunk le egy táncelőadás kapcsán, amelynek középpontjában éppen a táncelőadásokról készült kritikák kritikája áll? Egyáltalán írhatjuk-e azt, hogy táncelőadást láttunk? Leírhatjuk-e, hogy azon morfondírozunk, hogy mindezt leírhatjuk-e?
Mi lenne, ha egyszer mai tudásunkkal és érzéseinkkel életünket, munkáinkat újrajátszhatnánk, újravághatnánk? Lehet, hogy amit kihagytunk, értékesebb annál, amit megtettünk? A magyar kortárs táncélet egyik legmeghatározóbb és legkülönösebb alkotója visszatér a Trafóba!
Másodszor látható, hallható, táncolható a TakTaDami SzínHáziBuli a Merlinben. Nemcsak a színház, a tánc és a zene irént érdeklődők nézzenek be: bulihangulat művészettel vegyítve hajnalig.
A Kalevala nagy sikerű előadásán kívül a Forte fesztivál keretében látható még a Horváth Csaba táncos-koreográfus vezette társulattal az Isteni vidékek című előadás is a Merlinben. Nemcsak a tánc és a színház kedvelőinek!
Az őrült Prof, laborját hátrahagyva a budapesti Jacko-show helyszínére sietett, hogy Brigivel és Tej'aival „moonwalking”-oljanak együtt, még mielőtt kiér a rendőrség. Exkluzív backstage-videó!
A Művészetek Palotájában ritkaság számba megy, ha egy táncelőadás helyszínéül nem a Fesztivál Színházat választják. De az is igaz, hogy a flamenco éppen annyira zene, mint tánc, és akkor már persze színház is, na meg egy kicsit divatbemutató.
Tegnap a versenyprogram díjazott szóló- és duó táncelőadásainak gálájával zárt a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál. A tizenegyedik szemle programjába több mint harminc résztvevő jutott be, a nyílt pályázatra számos ország produkciói jelentkeztek. A versenyprogramot idén táncfilm-szemle, kurzusok és egy visszatekintő fotókiállítás egészítették ki.
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt kezdeteitől Pécs kiemelt célja, hogy társtelepüléseket is bevonjon a programokba. A baranyai megyeszékhely a kulturális fővárosi címre pályázott többi várossal is együttműködik 2010-ben. A hivatalos megnyitót holnap tartják, Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő szavai után Páva Zsolt polgármester egy mondattal nyitja meg az EKF-évet.