A korábban becsülthöz képest csaknem kilencszeres áron, 75 ezer euróért (22,7 millió forint) kelt el Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, Sissi selyemcipője a bécsi Dorotheumban tartott árverésen.
A korábban becsülthöz képest csaknem kilencszeres áron, 75 ezer euróért (22,7 millió forint) kelt el Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné, Sissi selyemcipője a bécsi Dorotheumban tartott árverésen.
Elkezdődhet a pharoszi (vagy más néven alexandriai) világítótorony másolatának építése. Az ókori világ hét csodájának egyike ismét az egyiptomi kikötőváros bejáratánál fogadja majd a tengerészeket.
Múltbéli arcok címmel nyílik időszaki kiállítás szerdán Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeumban. A tárlaton koponyaleletek alapján készült szoborszerű és rajzos arcrekonstrukciókat mutatnak be a hun kortól a középkorig.
A Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta Barabás Miklós akvarelljét, az egyik aradi vértanút, Leiningen Károly grófot ábrázoló portrét az Angliában élő Ambrus Győző.
A római korból származó bronz törvénytáblát tártak fel régészek Szőnyben, az egykori Brigetio polgárváros és katonai tábor területén - hangzott el a M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A kétszeres Oscar-díjas Hilary Swank és a kétszeres Oscar-jelölt Tom Wilkinson játsszák a holokauszttagadó David Irving tárgyalását bemutató új dráma főszerepét.
Csaknem háromszáz, több száz éves csontvázat őrző magyar temetkezőhelyet tártak fel a régészek Novi Ceminac és Kácsfalu (Jagodnjak) települések között a horvátországi Drávaszögben.
Az ásatáson készült fotókkal és videókkal mutatja be a madridi Történeti Múzeum kiállításán a régészekből és antropológusokból álló kutatócsoport, hogyan találták meg a spanyol író, Miguel de Cervantes maradványait.
4600 éves királysírt tártak fel Egyiptomban, a Nílus deltavidékén, Monufia kormányzóságban. A temetkezés a III. dinasztia kevéssé ismert uralkodója, Haba fáraó végső nyughelye lehetett - olvasható a Cairo Post online kiadásában.
Ausztria és Albánia a Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök boszniai atombunkerében pénteken nyíló képzőművészeti biennále idei partnere.
Egy új tanulmány szerint Julius Caesar római hadvezér egy sor kisebb szélütéstől és nem epilepsziától szenvedhetett. Az ókori dokumentációk szerint Julius Caesar (Kr. e. 100-44) időnként szédüléstől, zavartságtól és végtaggyengeségtől szenvedett.
Sztárparádés, sorozatgyilkosos, történelmi amerikai dráma – vagy sztárparádés, szovjetuniós, moralizálós, történelmi amerikai thriller? Ez a hét legfontosabb mozipremierje.