Több mint egymillió dollárért kelt el hétfőn egy New York-i árverésen Alan Turing brit matematikus, második világháborús kódfejtő kézírásos jegyzetfüzete.
Több mint egymillió dollárért kelt el hétfőn egy New York-i árverésen Alan Turing brit matematikus, második világháborús kódfejtő kézírásos jegyzetfüzete.
Egy középkori ember sérülésekkel tarkított maradványait találták meg egy híres brit katedrálisnál. A kutatók szerint normann lovag lehetett, aki szerette a párviadalokat.
Nyilvánosságra hozták a felvételeket arról, hogy verik szét az Iszlám Állam katonái az észak-iraki város, Nimrud felbecsülhetetlen értékű műtárgyait. Ezután a videón egy hatalmas robbantás látható, amivel megsemmisítették a települést.
Az örmény népirtás 100. évfordulójára emlékező turnéra indul az örmény származású zenészekből álló amerikai System of A Down. A turné célja az, hogy a rajongók segítségével sikerüljön rábírni a török elnököt és parlamentet az örmény népirtás elismerésére.
Az izraeli rendőrség azonosította és lefoglalta a Prágai Zsidó Múzeumból 2007-ben ellopott cseh zsidó könyvrelikviát, amely Izraelben egy aukción tűnt fel. Több gyanúsítottat őrizetbe vettek – értesült a The Jerusalem Post című újság online kiadása.
Húsvéti hagyomány, ősi szimbólum vagy házi kedvenc? A nyúlhoz kötődő tradíciók kontinenseken ívelnek át a hieroglifáktól Düreren át egészen a modern szobrokig.
A Bosworth csataterén 1485-ben, fiatalon megölt III. Richárd három éve megtalált azonosított földi maradványainak egyszerű koporsóját az egykori csatatér közelében fekvő Leicester egyetemén, rövid ceremóniával indították útjára.
Kínai szakértők megerősítették, hogy az 1000 éves Buddha-szobrot, amely jelenleg egy holland magángyűjtő birtokában van, és a Magyar Természettudományi Múzeumban volt kiállítva, 1995-ben törvényellenesen tulajdonították el egy kelet-kínai faluból.
Teljesen épen maradt 2200 éves számszeríjat és íjtartót találtak a kínai régészek a világhírű hsziani agyaghadsereg folytatódó feltárási munkálatai közben.
Másfél évszázaddal ezelőtti szerepek, több mint 100 színész, 21 órás forgatások. Március 15-én 20:59-kor mutatják be a Kossuthkifli első részét a Duna tévén. Videónkban a színészeket kérdeztük a premierről.
Rendkívüli rokoni kapcsolatok, lélegzetelállítóan szép prózában elbeszélve: Katya Petrovszkaja egy egész évszázadot átfogó tablót alkotott meg Talán Eszter című bemutatkozó regényében.
Kézműves foglalkozásokkal, hagyományőrző programokkal és fegyverbemutatókkal várja a látogatókat hétfőtől a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 1848/49-es szabadságharcra emlékező programsorozata.