Egy felnőtt által védőn átölelt gyermeket találtak régészek a szentléleki pálos kolostor nemrég feltárt sírjában. Egyelőre csak találgatnak, hogyan került egy gyermek a szerzetesközösség temetőjébe.
Egy felnőtt által védőn átölelt gyermeket találtak régészek a szentléleki pálos kolostor nemrég feltárt sírjában. Egyelőre csak találgatnak, hogyan került egy gyermek a szerzetesközösség temetőjébe.
Szakcsi Lakatos Béla világhírű dzsesszzenész és Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző a 100 Tagú Cigányzenekar tagjainak kíséretében ad koncertet a cigány holokauszt áldozatainak emlékére csütörtök este a budapesti Holokauszt Emlékközpontban.
Múlt héten nyitották meg a Fekete Kulturális Archívum állandó székhelyét London déli részén. A Nagy-Britanniában élő feketék eredményeit bemutató központ 7 millió fontos (2,7 milliárd forintos) költségvetésből épült.
A japán megszállás több mint 400 tárgyi bizonyítékának kiállítására készül Kína egyik legnagyobb magánmúzeuma Szecsuan tartományban. Az új kiállítótermet egy ismert japán építőművész tervezte térítésmentesen.
III. Richárdnak szentelt látogatóközpont nyílt az angliai Leicesterben annak az autóparkolónak a közelében, ahol két éve megtalálták az ellentmondásos középkori uralkodónak, a York ház utolsó királyának földi maradványait.
Négy magyar is van az idén a Nemzet Emlékezete-díjra jelölt húsz közép-európai személyiség között. A díjat osztó nemzetközi bizottság magyar tagja Konrád György író.
Két fantasztikus énekesnő a rivális skót és angol királynő szerepében Londonban. Donizetti Stuart Máriáját a Covent Gardenben és a National Portrait Gallery-ben állították színpadra Joyce DiDonato és Carmen Giannattasio főszereplésével.
A régi olasz filmhíradókban a pompeji ásatásokról vetített fekete-fehér kockákat tett fel honlapjára kedden a La Repubblica című olasz napilap az olasz filmarchívum közreműködésével.
Az amerikai légierő több mint 60 éve lezuhant kétmotoros repülőgépére bukkantak búvárrégészek az Ontario-tó mélyén.
Nagyszabású nyári előadássorozatra készül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes – Budapest (a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes jogutóda).
A boszniai és a szerb sajtó keddi beszámolói szerint a nyugat-boszniai Bosansko Grahovónak nincs pénze a június 28-án átadott, felújított épület fenntartására.
Népi hőst az utókor csinált a betyárokból, a valóságban vér és erőszak kísérte tevékenységüket. Az utolsó pillanatban akadályozták meg azt is, hogy maffiává szerveződjenek.