A Nógrád íjásza címért és a Füleki vár védője rangért közel százan versengenek majd a X. Történelmi Várjátékokon szombaton és vasárnap a szlovákiai Füleken.
A Nógrád íjásza címért és a Füleki vár védője rangért közel százan versengenek majd a X. Történelmi Várjátékokon szombaton és vasárnap a szlovákiai Füleken.
A szolnoki, a nyíregyházi, a veszprémi és a beregszászi színház előadásait, valamint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar operagáláját láthatja-hallhatja a közönség a Székesfehérváron június 29. és július 13. között megrendezendő Nyári Színházi Fesztiválon.
Pénteken kezdődik a Sóstói Színházi Esték 2009 elnevezésű rendezvénysorozat a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő szabadtéri színpadán, ahol öt előadást láthatnak a nézők.
Stefánia belga királyi hercegnőről elnevezett fesztivált rendeznek csütörtöktől vasárnapig Siófokon az Osztrák-Magyar Monarchia kultúrájának megidézésére; a Nyugatiból korabeli utazhatnak az érdeklődők pénteken a rendezvényre.
Tiltakozik a pécsi főtéren a tér történetét bemutató tablókiállítás szövegének tartalma miatt a pécsi püspök, és azt mondta: ha nem lenne törvénybe ütköző, festékszóróval tüntetné el a kifogásolt mondatokat.
A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban a nyári szezon egy fergeteges lovas rendezvénysorozattal indul, melynek célja a hagyományőrző lovas mesterségek, tevékenységek bemutatása. Lesz westerntábor, sok-sok bor, lovastorna és persze betyárok is.
Pontosan komponált tájak, városok láthatók a Ferenczy-díjas Benkő Cs. Gyulának a magyar ábrázoló festészet, valamint az olasz reneszánsz és a novecento hatását tükröző művein, amelyekből a Simontornyai Vármúzeumban szerdán este nyílik kiállítás.
A kulturális tárca előzetes adatai alapján a rossz idő ellenére az idén is meghaladta a 300 ezret a Múzeumok éjszakája látogatóinak száma; végleges adatok a hét második felében várhatók a múlt szombati eseménysorozatról.
Haydn és a vadászat címmel rendez koncertet vadászati kiállításához kapcsolódva Fraknó várában (Burg Forchtenstein) a burgenlandi Esterházy Magánalapítvány június 26-án, pénteken este.
A díjak átadásával és a záróünnepséggel véget ért a 9. Animációs Filmfesztivál és 6. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál Kecskeméten. A rendezvény nagydíját Glaser Katalin FIN című alkotása kapta.
A balassagyarmati intézet 1845-ben épült, így Magyarországon a legrégebbi börtönépület, amelyet kezdettől fogva erre a funkcióra szántak; ma már műemlék épületnek számít.
Tíz éves kényszerpihenő után június 20-án újraindítják a felújított nagybörzsönyi vízimalom kerekét. A malom későbbi fejlesztése révén különleges turisztikai látványossággal gazdagodhat a település.