Június 28. és augusztus 23. között nyáresti koncertekkel várja vendégeit a Klassz a pARTon című rendezvénysorozat Érdi Tamással és barátaival.
Június 28. és augusztus 23. között nyáresti koncertekkel várja vendégeit a Klassz a pARTon című rendezvénysorozat Érdi Tamással és barátaival.
A 80-as évek legnagyobb sztárjai adnak koncertet pénteken a végleg bezáró Puskás Ferenc Stadionban. Boney M mellett színpadra lép többek között az Alphaville, a Bad Boys Blue, és C.C. Catch is.
Már csak egyet kell aludni, és kezdődik az EFOTT! Július 14. és 19. közt fiatalok ezrei lepik el a Velencei-tó partját. A keddi nyitónap után szerdán az Anna & The Barbies, a Quimby és a Brains adja meg a kezdőhangulatot.
A világhírű kanadai operaénekest, Jon Vickerst 88 éves korában érte a halál. Utánozhatatlan hangja és erős keresztény hite miatt "Isten tenorjának" is nevezték.
Buffalóba érkezett a Rolling Stones brit rockzenekar az Észak-Amerikai turnéja utolsó előtti állomásaként. A körút július közepén a kanadai Québecben zárul.
Változó keménységű zenekarok nyújtottak hasonlóan meggyőző teljesítményt az esztendő során, és nem gondolná senki, hogy bármi közös van a Torche és a Wolf Alice-ban.
Idén Magyarország a vendége a spanyolországi Medinaceliben évről évre megrendezett négyhetes nemzetközi zenei fesztiválnak, amely ezen a hétvégén vette kezdetét.
Már nem kell sokat várnunk a déli part legkedveltebb, ingyenes családi fesztiváljára. Július 15. és 19. közt izgalmas programokkal, jó zenékkel és finom ételekkel jön a XXI. Szemes Fesztivál.
Árverésen cserélhet gazdát Ringo Starr, a Help! című 1965-ös Beatles-filmben viselt kabátja. A rajongók online árverés keretében kaparinthatják meg a zenész filmbéli felöltőjét.
Kerek számot ünnepel a Ghymes Fesztivál, melynek tíz éve része az irodalom, a színház, a tánc és a zene. Szarka Gyula és Tamás évről évre a legjobbak közül válogatnak.
Andrew Lloyd Webber nagysikerű műve, a Jézus Krisztus szupersztár július 17-én és 19-én a Győri Nemzeti Színház előadásában lesz látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Keith Richards külön bejáratú albumot készített. "Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor úgy lépsz be a stúdióba, hogy fogalmad sincs, mi lesz a végeredmény" - nyilatkozta Keith a Rolling Stone magazinnak.