2014. május 12-én, 18.00 órakor, a Budapesti Román Kulturális Intézet immár harmadszorra rendezi meg a TransArte című kulturális rendezvényt, amely a jazzt és kortárs román költészet fúzióját tűzte ki céljául.
2014. május 12-én, 18.00 órakor, a Budapesti Román Kulturális Intézet immár harmadszorra rendezi meg a TransArte című kulturális rendezvényt, amely a jazzt és kortárs román költészet fúzióját tűzte ki céljául.
Nem ő az első sztár, aki a túlhajszoltsága miatt kórházba kerül. A 29 éves énekesnő az utóbbi napokban olyan tempót diktált, hogy teljesen kimerült.
Május 9-én fél 6-tól Látom, ha hiszem című dalszövegkönyve apropóján Müller Péter Sziámi lesz az Örkény István Könyvesbolt vendége. A szerzővel Reményi József Tamás beszélget.
Chuck Berry amerikai rock 'n' roll énekes és honfitársa, az operarendező Peter Sellars a rangos svéd elismerés két kitüntetettje - jelentették be Stockholmban csütörtökön.
Több mint 300 ezer eurót utalt át a világhírű operaénekesnő a spanyol adóhivatalnak. Az adócsalással vádolt művész azonban nem kerülheti el, hogy kihallgassa egy vizsgálóbíró.
A nagy érdeklődésre való tekintettel két koncerten is bemutatja a fővárosi közönségnek új lemezét Szabó Balázs Bandája.
Igazi ünnepi hangversenynek ígérkezik a Concerto Budapest május 23-i koncertje a Művészetek Palotájában. Az esten elhangzik Mahler II. (Feltámadás) szimfóniája, szólót énekel Rost Andrea és Mester Viktória.
Kamio Majuko japán hegedűművésszel lép fel a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Zeneakadémia nagytermében csütörtökön.
Az énekesnő legújabb, Vulkán című szólóalbuma erőteljes, pezsgő és egyedülálló zenei élmény, mellyel a lemezbemutató turnéja során most élőben is elkápráztatja a közönséget.
George Ezra először látja meg leghíresebb dalának ihletőjét, s rögtön kétkoncertet is ad fővárosunkban. Május 31-én a Budapest Essentials rendezvénysorozat keretében lép fel az énekes.
A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben.
Családja, barátai, zenésztársai, tanítványai és tisztelői kísérték utolsó útjára Buffó Rigó Sándort, a 100 Tagú Cigányzenekar elnökét, prímását hétfőn.