Mentális betegségekkel küzdő klasszikus zenészekből álló együttes ad újévi koncertet az amerikai Vermont állam legnagyobb városában.
Mentális betegségekkel küzdő klasszikus zenészekből álló együttes ad újévi koncertet az amerikai Vermont állam legnagyobb városában.
Mentális betegségekkel küzdő klasszikus zenészekből álló együttes ad újévi koncertet az amerikai Vermont állam legnagyobb városában.
Richard Strauss születésének és az első világháborúnak állít emléket a bécsi újévi koncert. A rangos nemzetközi zenei eseményt kilencvenkét országban közvetítik, a közmédia is élőben sugározza.
A Művészetek Palotája gazdag budapesti programja mellett megvalósultak külföldi koprodukciós terveik is Bahreintől Bécsen át Sanghajig és bekerültek a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői körébe.
Januárban jelenik meg a Solo Musica gondozásában a Bécsben élő fiatal hegedűművész, Korcsolán Orsolya és nemzedéktársa, Mali Emese zongoraművész különleges felvétele.
Mariah Carey-t azzal támadják, hogy egymillió dollár fejében adott koncertet az angolai diktátor felkérésére. A dívát menedzsere védelmébe vette.
Dzsessz, musical, kortárs ősbemutató, bécsi klasszikus egyaránt szerepel a budapesti zenei intézmények évbúcsúztató, újévet köszöntő műsoraiban.
A jövő évben ismét egy csapatban játszik majd a legendás csapat két tagja, akik 2008 óta nem adtak ki közös anyagot.
Sűrű programmal indul a január Várjon Dénes zongoraművész számára. Először Padovába utazik, majd Párizs, Philadelphia, Washington, London következik. Néhány itthon töltött hét után németországi turnéra indul.
Az ország legnépszerűbb zenekarai lépnek színpadra a fővárosi Hungexpo területén ma kezdődő háromnapos eseményen, melyet idén rendeznek meg először.
Remixek címmel jelent meg a Compact Disco tagjának saját cd-je. A dj-ként is aktív zenész albumán 12 népszerű magyar előadó egy-egy dalának átértelmezése szerepel.
A jövő évi hosszabb külföldi koncertturné előtt szombat este a debreceni Főnix Csarnokban búcsúzik el a hazai közönségtől a Tankcsapda.