A Nemzeti Filharmonikusoknál visszatérítés helyett nyári szabadtéri koncertekre is beválthatjuk az elmaradt hangversenyekre szóló jegyeket.
A Nemzeti Filharmonikusoknál visszatérítés helyett nyári szabadtéri koncertekre is beválthatjuk az elmaradt hangversenyekre szóló jegyeket.
Erre a kérdésre is választ kaphatunk március 19-én, az Opus Jazz Clubban, a Lukács Miklós és a Cimbiózis Trió lemezbemutató koncertjén, ahol a Zene az időtlen percek magányából címet viselő albumot mutatják be.
Bach és Beethoven lesz a főszereplője az idei Bach Bridges Fesztiválnak március 31. és április 3. között a Budapest Music Centerben.
Április 18-án mutatjuk be a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Máriák városa című előadást Miklósa Erika főszereplésével. Az produkció megvalósításához azonban szükségünk van olvasóink segítségére!
Jerabek Csabával a Mask: Őrültek háza című 25 éve megjelent albumának vinyl kiadásáról beszélgettünk.
Tegnap a BMC-ben adták át a rangos zenei és irodalmi díjakat, a nyertesekről készült miniportrékat idén is a Kultúrpart csapata készítette. Nézzétek meg kisfilmjeinket!
A Pengetős Trió első albumán a citera, a tambura és a koboz rég nem látott rokonokként találkoznak és meg is mutatják, mit tudnak, méghozzá március 6-án a Fonóban.
Ugyan nem a Netflixen, viszont jobban fog szólni, mint bármi más: a Nemzeti Filharmonikusok útjára indítja a Zenemániát – az első epizód március 1-én, vasárnap debütál a Müpában.
Eötvös Péter igazi világsztár, aki nem csak nemzetközi felkéréseknek tesz eleget zeneszerzőként és karmesterként, de a jövő generációját is felkarolja.
A 2016-ban elhunyt szerző Oratorium Balbulum című művének hangoskönyv-felvételét élőben követhetjük nyomon a BMC Koncerttermében, március elsején 20:00-tól.
Megjelent Ozzy Osbourne talán legutolsó és egyben egyik legmegindítóbb szólóalbuma, az Ordinary Man.
Az ütőhangszeres muzsikus Erdőkerülő Quartetjével február 26-án, az Opus Jazz Clubban mutatja be az einschliesslich című anyagot.