Februárban két különleges programmal várja a komolyzene iránt érdeklődőket a Concerto Budapest, ugyanis Tükröződések c. sorozatukban Schubert és Francis Poulenc művei kerülnek egymással szembe.
Februárban két különleges programmal várja a komolyzene iránt érdeklődőket a Concerto Budapest, ugyanis Tükröződések c. sorozatukban Schubert és Francis Poulenc művei kerülnek egymással szembe.
A különleges hangú énekesnő a Ted című film betétdalát fogja előadni, amit egyébként a legjobb eredeti dal kategóriájában is jelöltek.
Sikeres egy templomi csend-CD, az a csaknem néma „hanglemez”, melyet egy brit templomban vettek fel, hogy az album eladásának bevételéből fizetni tudják az épület felújítását.
Február 1-én, pénteken este 19 órától a Művészetek Házában rendezi meg az évad első Klazz koncertjét a Miskolci Szimfonikus Zenekar, Kovács László vezényletével.
Életének 80. évében érte a halál operaénekesnőt, akinek neve hosszú évekre egybeforrt Bartók egyetlen operájának, A kékszakállú herceg várának hősnőjével, Judittal.
Somló Tamás úgy érezte, megbántotta versenyzőjét, Weisz Viktort a Voice döntőjében, ezért a színfalak mögött bocsánatot kért tőle.
Claudio Monteverdi Orfeo című operáját újszerű előadásban játsszák London egyik kortárs művészeti központjában, hogy közelebb vigyék a fiatalabb közönséghez a klasszikus zenét.
Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző, a bécsi klasszicizmus kiemelkedő alakja, zongorista, karnagy és zenepedagógus 1756. január 27-én született Salzburgban.
Rátóti Zoltán színművész első szólólemezét, a Csodalépés című albumot február 3-án este a Nemzeti Színházban mutatja be.
Svájci állampolgárságot kap Tina Turner amerikai popdíva, aki az 1990-es évek közepén költözött az alpesi országba. 2008-2009-es turnéja után vonult vissza a zenei élettől.
Csaknem egy évvel lánya halála után könyvet ír Whitney Houston anyja, feltárja a híres énekesnő kábítószer-problémáit is. A 79 éves asszony szerint lánya sok mindent nem osztott meg vele.
Delta Machine címmel jelenik meg március 25-én a popzene történetének egyik legsikeresebb zenekarának tizenharmadik stúdióalbuma.