A Rolling Stones frontembere és Marsha Hunt titkos szerelmi kapcsolatáról számolnak be azok a levelek, melyeknek nyilvánosságra hozatalát a napokban jelentette be a színésznő.
A Rolling Stones frontembere és Marsha Hunt titkos szerelmi kapcsolatáról számolnak be azok a levelek, melyeknek nyilvánosságra hozatalát a napokban jelentette be a színésznő.
Először látható saját formációjával Magyarországon a mai rock- és dzsesszvilág egyik legfoglalkoztatottabb dobosa, az amerikai Chris Daddy Dave, aki a Drumhedz nevű csapatával november 14-én szerdán este ad koncertet a Trafóban.
Ma ünnepli születésnapját a világhírű komponista, aki elsősorban filmzenéiről lett híres. Tehetsége már kiskorában szemet szúrt környezetének, első darabjait 6 éves korában komponálta. Mára zenéjével meghódította az egész világot.
Farkas Róbert hegedűművész, a Budapest Bár zenekarvezetője Brian Kellock világhírű skót dzsesszzongoristával közösen adja a nyitókoncertet a Londoni Jazz Fesztiválon.
Újra élőben hallhatja a magyar közönség Roger Waters, a Pink Floyd egykori alapítója előadásában a The Wall (A Fal) című, 1979-ben megjelent legendás duplaalbum anyagát.
A nagy érdeklődés miatt a korábban meghirdetett időpont másnapján, 2013. február 16-án is lesz LGT-koncert a Papp László Budapest Sportarénában, így a zenekar dupla fellépést tart.
A zeneszerző hétszáz levelét jelentette meg egy kötetben az Einaudi kiadó, végigkísérve szakmai és magánéletének főbb eseményeit.
Nathan Fake Steam Days lemezbemutató koncertje lesz az A38-on november 16-án az NVC & Selected Sounds szervezésében.
Három hónap pihenést írtak elő orvosai a világhírű spanyol operaénekesnőnek, miután a közelmúltban egy oroszországi koncertje közben enyhe szélütést kapott és eltörte a vállát.
Brüsszelből érkezik haza Harcsa Veronika énekesnő, hogy november 19-én, este hét órától a Nemzeti Színház Nagytermében léphessen fel Kulka Jánossal a Lámpafény című produkcióban.
Az egyik legjelentősebb komponistát hétfőn, 103 évesen érte a halál. A kétszeres Pulitzer-díjas zeneszerzőt gyakran emlegették a "legeurópaibb" amerikai komponistaként.
Márciusban Budapestre látogat a brit indie folk legsikeresebb csapata, a Mumford & Sons. A szeptemberben kiadott albumuk egyből a slágerlisták élére került az USA-ban és Angliában.