Jimmy Page nem idegeskedik, szerinte nem lesz folytatás. Nem úgy Robert Plant énekes, akit azonban maga a téma gondolata is kihozza sodrából.
Jimmy Page nem idegeskedik, szerinte nem lesz folytatás. Nem úgy Robert Plant énekes, akit azonban maga a téma gondolata is kihozza sodrából.
Mick Hucknall, a Simply Red énekese bejelentette, hogy 2013-ban American Soul elnevezésű, első szóló turnéjára indul. Március 25-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel az énekes.
A legendás zenészre világszerte emlékeztek születésnapja alkalmából. Az 1980-ban brutális gyilkosság áldozatává vált Lennont a mai napig a könnyűzene legismertebb művészei között tartják számon.
Zombi barátnő, szomorú kolibrik és amerikai keményfiúk lépnek fel október 13-án a Gozsdu Manó Klubban.
Napjaink legjobb új psych-rock zenekara visszatért: bánat, végtelenbe vesző vokálok és szintihegyek keresztezik a Tame Impala második, a Lonerism című lemezét.
A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ idén tizedik alkalommal rendezi meg <19 Szabadfogású Számítógép versenyét.
Az utca zaját alakítja zenévé London legújabb szenzációja, a zenéló taxi, mely 67 mikrofonnal felszerelve járja a város utcáit.
Új albumuk, a The 2nd Law című anyag bemutatójának turnéja november 20-án ér a fővárosba.
Yoko Ono bejelentette, hogy Lady Gaga amerikai énekesnő is megkapja idén a kitüntetést Reykjavíkban.
Az 5. Sínbusz Fesztiválon az írók és zenészek irodalmi, zenei, színházi programokkal, beszélgetésekkel várják az érdeklődőket.
Több mint 1600 Beatles-rajongó gyűlt össze pénteken Liverpoolban, hogy a pontosan fél évszázaddal ezelőtt megjelent Love Me Do című slágerét dalolva döntsék meg a kórusban éneklés világrekordját.
Sárik Péter behozta a jazzkívánságműsor műfaját, Winehouse, Beatles vagy Bartók-feldolgozásaikat imádja a közönség, Örömódájukat több mint 14000-en töltötték le.