Akár már 13 éves kortól lehet jelentkezni a Szokolay Sándor szellemiségét közvetítő zeneszerző versenyre, a Sziára. Határidő: október 1.
Akár már 13 éves kortól lehet jelentkezni a Szokolay Sándor szellemiségét közvetítő zeneszerző versenyre, a Sziára. Határidő: október 1.
A Gliding című albumra a világhírű zeneszerző négy szimfonikus zenekarra írt műve került fel a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának előadásában.
Szeptember 20-án a Barba Negra Trackben fejezi be turnéját a számos vendéggel kiegészült zenekar, előttük pedig Jónás Vera triója játszik.
Klasszikus-kortárs kategóriában az ukrán Mykhaylo Zakhariyának, míg nyitott kategóriában a hazai színekben induló Szabó Dánielnek ítélte oda a zsűri az első díjat a BMC Nemzetközi Cimbalomverseny döntőjében.
A roma zenei kincsből építkező dalokat szólaltat meg Novák Péter és az Etnofon a SZiN-en, olyan barátaik segítségével mint a Bohemian Betyars a Parno Graszt, a Besh’o’drom és a Karaván Família.
Dés András a hazai jazz élet egyik legmeghatározóbb alakja, aki folyamatosan keresi az új kihívásokat. Készülő új lemezén hangszerek nélkül, csak a természetre hagyatkozva játszik.
Nemzetközi viszonylatban egy kiadónak sem sikerült eddig a világzenei toplista két vezető helyét megszereznie. A Fonónak most augusztusban sikerült az áttörés.
Brian Maynek mi jöttünk be a legjobban.
Augusztus 8 és 10 között Kővágóörs lesz a Káli-medence művészeti központja – az egykor Cseh Tamásnak is otthont adó település számos rendezvénnyel tiszteleg az énekes és kora előtt.
Belvárosi bulikon pörgetnek, de rendszeresen kiruccannak Óbudára is. Az International Love Affair lemezlovászai – Fonetik és Matek – egyre sűrűbben bukkannak fel a III. kerületi Esernyős helyszínein.
Az augusztus 25-31. között zajló világverseny megálmodója Lukács Miklós, a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsokoldalúbb cimbalomművésze.