Lehet, hogy jó poénnak tűnt, de nekünk csak az első pillanatban tűnt viccesnek. Mariah Carey férfit játszik, és még élvezi is.
Lehet, hogy jó poénnak tűnt, de nekünk csak az első pillanatban tűnt viccesnek. Mariah Carey férfit játszik, és még élvezi is.
Bizonyítékgyűjtés céljából újra átkutatták Michael Jackson Los Angeles-i bérelt otthonát, a halottkémi szakértők több órán át vizsgálódtak, és végül két gyógyszerekkel teli zsákkal hagyták el a házat.
Egy tizenhárom éves nyugat-szerbiai fiú elnyerte a brit kormány és Károly trónörökös évi 30 ezer fontos ösztöndíját, s ősztől a világ egyik legtekintélyesebb zeneiskolájában, a London közelében működő Purcell Schoolban tanul tovább hegedülni.
Michael Jackson két héttel halála előtt fejezte be egy titokban készült zenés videó forgatását - derítette ki az AP hírügynökség. A film utómunkálatai most folynak, várhatóan július 15-re készül el.
Igen-igen ellenőrizhető forrásból származik az információ, aminek révén majdnem minden összeáll Michael Jackson személyiségét illetően. Az apja egy patkány volt.
Eredményes félévet tudhatnak maguk mögött a Haydn-emlékév osztrák szervezői. A 2009-re meghirdetett emlékév apropója a zeneszerző halálának 200. évfordulója.
Jackson orosz hasonmása meg akarta ölni magát, amikor értesült a popsztár haláláról, felvágta az ereit. Igen, már akartuk kérdezni, mi lesz ezeknek az embereknek a sorsa.
A vasfüggöny leomlásának 20. évfordulóján adták át Gödöllőn a Magyar Szabadság Díjat Gödöllő, amit ebben az évben Tempfli József Nagyváradi megyés püspök és Rózsás János gulágot megjárt író vehetett át.
Nem adnak ki Oscar-díjat a legjobb dalért jövőre, ha az elismerésre pályázó szerzemények minősége nem üti meg a kívánt színvonalat. Itt volt az ideje egyébként.
Még be sem intett karmesteri pálcájával, máris kitört a tapsvihar: a közönség így ünnepelte már búcsúkoncertjének kezdetén Lorin Maazelt, aki hét éven át állt a legrégibb amerikai szimfonikus zenekar, a New York-i élén.
"Kelet az új Nyugat" - ez a mottója az Europe XXL elnevezésű összművészeti fesztiválnak, amelyet a berlini fal leomlásának huszadik évfordulója alkalmából rendez Lille városa. A hétvégén Budapest és Bukarest mutatkozott be.
Módfelett elégedettek lehetnek a progresszív metálzene magyarországi rajongói, hiszen a műfaj egyik legnagyobb aktív csapata, az amerikai Dream Theater ismét útba ejti aktuális turnéján Budapestet.